Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Viharos megérkezés: 30 éve koronázták először Forma–1-es világbajnokká Michael Schumachert

Viharos megérkezés: 30 éve koronázták először Forma–1-es világbajnokká Michael Schumachert

Boxutca
Három évtizeddel ezelőtt lett Németország első Forma–1-es világbajnoka Michael Schumacher. Az adelaide-i verseny vitatott lezárása volt egy olyan évnek, amely az F1 identitásválságáról és belső feszültségeiről maradt emlékezetes.

Sokan talán még sosem hallották a Flinders Street és a Hutt Street utcaneveket, a vérbeli Forma–1-rajongók mégis jól ismerik a kereszteződésüket. Ez az útszakasz szolgált a korábbi adelaide-i Forma–1-es versenypálya 6-os kanyarjaként, melyet Michael Schumacher és Damon Hill 1994-es Ausztrál Nagydíjon történt ütközése tett híressé.

Napra pontosan 30 éve történt. Egy hektikus, tragédiákkal, vádaskodással, drámával és hisztériával csordultig töltött szezon lezárásaként. Mondhatni stílszerű lezárásaként.

1994. november 13-a lehetne nevezetes arról is, hogy aznap aratta utolsó Forma–1-es győzelmét a britek közönségkedvenc bajnoka, Nigel Mansell. Erre azonban ugyanúgy kevesebben emlékeznek, ahogy arra is, hogy „a vörös 5-ös” rajtolt a pole pozícióból is azon a versenyen.

Ahogy mondják, az idő valóban alaposan megrostálja az emlékeket, a megmaradó töredékek pedig sokszor átformálják az egész történetet.

A viharos 1994-es Forma–1-es szezonra ez hatványozottan igaz.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Damon Hill (@96f1champ) által megosztott bejegyzés

 

A tragédiák és feszültségek éve

Technikai szempontból az idény alaphangját egy 1993 közepén indult komoly vita adta meg. Az FIA már 1994-re be akarta tiltani az elektronikus segédeszközök (kipörgésgátló, rajtautomatika, aktív felfüggesztés) használatát, ám a csapatok túl korainak tartották ezt, így egyfajta háború bontakozott ki a felek között, kizárásokkal való fenyegetőzéssel, politikai nyomásgyakorlással.

Sportszempontból eközben a technikai irányváltáshoz is köthető év eleji balesetek alapozták meg a rossz hangulatot. A teszteken történt bukások után az év harmadik versenyén előbb Roland Ratzenberger, majd Ayrton Senna vesztette életét Imolában, ami kijózanító pofon volt az F1 számára, és a válság szélére sodorta a sorozatot.

A bajnokság a legemblematikusabb karakterét veszítette el Senna tragédiájával. Az év úgy indult, hogy ez lesz a generációk harca, melyben a brazil sztárt a fiatal, több szempontból is reformernek mondható Michael Schumacher próbálta letaszítani a trónról. Schumacher aztán magára maradt, az év során nagy pontelőnyre tett szert, miközben a kihívó szerepét a Williams másodhegedűsnek szánt másodéves versenyzője, Damon Hill próbálta betölteni.

Ayrton Senna balesete (Fotó: XPB)

A 16 futamos bajnokság 10. állomása után Schumacher már 31 pontos előnnyel is vezette a bajnokságot, ami akkoriban hatalmas különbségnek számított, hiszen a győzelemért 10 pont járt, és csak az első 6 helyezett kapott pontokat.

Küzdelem azonban a pályán kívül is zajlott. A német csapatát, a Benettont több szabálysértéssel is megvádolták. Ayrton Senna már az év második hétvégéjén azt gyanította, hogy Schumacher autójában kipörgésgátló dolgozik. Bár a szoftverükben volt nyoma egy, a csapat szerint csak 1993-ból hátramaradt „programnak” (egyébként ilyet a Ferrarinál is találtak), azt, hogy ezt használták-e valaha, az FIA nem tudta bizonyítani.

Ma már tudjuk (a Benetton korábbi aerodinamikusa, Willem Toet osztotta meg), a csapat használt egy, a gázadagolást optimalizáló megoldást abban az évben, ám a Benetton szerint ez nem ütközött a szabályokba.

Vitatott esetek azonban ezen kívül is akadtak. Ott volt az üzemanyag-töltőből kivett szűrő és a hockenheimi tűzeset a tankolásnál, a túlzottan elkopott padlólemez miatti spái kizárás, vagy Schumacher fekete zászlós mizériája Silverstone-ban, melynek súlyos következménye mai szemmel szinte abszurdnak hat: a németet nemcsak a Brit Nagydíjról diszkvalifikálták, de még két futamtól is eltiltották.

 

Egyértelmű Schumacher-fölényből kiélezett küzdelem

Hill ilyen előzmények után tudott 1 pontra felzárkózni Schumacherre az évzáró verseny előtt. Némi túlzással elmondható, 1994 végjátéka úgy vált kiélezetté és izgalmassá, hogy Hill 15 verseny alatt gyűjtött 91 pontot, míg Schumacher 11 verseny alatt 92-t…

Egy héttel a szezonzáró előtt Japánban, Szuzukában versenyzett a mezőny, ahol egy esővel megszakított, és emiatt két részből álló futamon Hill élete legjobb teljesítményét nyújtva győzte le az érezhetően elbizonytalanodott Schumachert. A pszichológiai előny innen nézve a britnél volt, aki később a könyvében Ayrton Senna 1988-as monacói „testen kívüli élményéhez” hasonlította a saját esős teljesítményét, amihez foghatót sosem tudott megismételni.

Hill ennek megfelelően nagy önbizalommal érkezett Ausztráliába. Akkorával, hogy az érkezésekor a BBC-nek adott interjúban tulajdonképpen nekiment az őt bajnokesélyesként is alulfizető, még mindig második számúként kezelő Williamsnek… „Nekem kell cipelnem az egész terhet, de még mindig úgy fizetnek, mint egy második számút” – mondta a brit, akinek éves bére az 1 millió dollárt sem érte el, miközben a beugróként alkalmazott Mansell futamonként kapott ekkora összeget…

Michael Schumacher és Damon Hill 1994-ben (Fotó: XPB)

Hill ezzel alaposan magára haragította a dühkitöréseiről és szigoráról híres Patrick Head technikai igazgatót. Utólag elismerte, ezzel saját magának tett keresztbe, hiszen csak tovább növelte az amúgy sem kicsi feszültséget…

A britet egyébként a hétvége kezdetén arról is kérdezték, beszélt-e Schumacherrel a nagy finálé előtt. Közölte, hogy még nem találkoztak, majd olyat mondott, ami később teljesen más értelmet nyert: „Gondolom, a hétvégén valamikor úgyis egymásba ütközünk.”

 

35 körig az abszolút határon

Miután a Williamsnél tisztázták a házon belüli konfliktust, pénteken Hill az első szabadedzést elképesztő fölényben indította: csapattársának 0,5, Schumachernek 0,7 másodpercet adott a leggyorsabb körén, és jelezte, még ennél is több van benne. Az aznapi első időmérőt ennek ellenére csak a harmadik helyen zárta Mansell és Schumacher mögött.

A német aznap is megingott egyszer. Miközben próbálta túlszárnyalni Mansell legjobb idejét, az első sikánban 200 km/órás tempóval kicsúszott és a falnak csapódva összetörte a Benettonját. „Már tegnap nyugtalanítottak ezek a kerékvetők. Ezért is mondtam, hogy változtatni kéne rajtuk” – mondta Schumacher a sikán rázóköveiről, amiken egyébként módosítottak is. A balesetének nem voltak utóhatásai: „Nem fájnak az izmaim, semmim sem fáj” – mondta a bajnoki éllovas.

Javítania másnap aztán nem sikerült: a második időmérő edzésen esett az eső, és mivel a két edzés összesített eredménye döntött a rajtfelállásról, ezzel eldőlt, hogy a pole pozíció Mansellé, Schumacher a második, Hill a harmadik rajtkockából indul. „Inkább Mansell, mint Hill” – kommentált a német.

Nigel Mansell, Adelaide, 1994 (Fotó: XPB)

Míg a verseny előtt még arról folyt a diskurzus, fog-e játszmázni a Schumachert két autóval közrefogó Williams, a rajt hamar elvette ezt a lehetőséget: Mansell gyengén jött el, Schumacher egyből az élre állt, míg Hill besorolt mögé másodiknak.

Kezdetét vette egy őrült üldözőverseny, melynek során mindkét bajnokesélyes a határokat feszegette. Hogy mennyire, arról mindent elárul Hill utólagos beszámolója: „A verseny után átvizsgáltuk az autókat, és kiderült, hogy az én fékjeim dupla olyan mértékben koptak el, mint Nigelé, noha ő a teljes versenytávot teljesítette.”

Schumacher képtelen volt leszakítani magáról Hillt. Az egyik féktávon kis híján össze is ütköztek, a Williams annyira közel került hozzá.

Már a verseny első felében megkezdték a lekörözéseket, és Schumacher egy ilyet kihasználva tudott némi előnyre szert tenni, amikor a 35. körben jött a döntő pillanat. Miközben a benettonos próbált kicsit meglépni, az 5-ös kanyarban kicsúszott és a betonfalnak koccant a kerekeivel. Hill a lemaradása és a beláthatatlan kanyarok miatt mindezt nem látta, csak annyit észlelt, hogy a pályára visszatért Schumacher gondban van, így elérkezettnek látta az időt, hogy lecsapjon rá. A 6-os kanyarban belső ívre tette a Williamsét, Schumacher „ráfordult”, ütköztek, majd a levegőbe emelkedő Benetton a pálya szélén kötött ki.

„A gumik eléggé elkoptak, az autó túlkormányzottá vált, és nagyon ideges volt. Végül egy buckán áthajtva kicsúsztam. Egy pillanatig sikerült megfognom, de aztán végleg elvesztettem. Egyenest a falnak csúsztam, és azt gondoltam: a fenébe, elúszott a cím” – idézte fel Schumacher a kicsúszását.

Hill idén év elején visszatért Adelaide-be a baleset helyszínére, ahol így emlékezett a történtekre:

Michael a falnak ment, és megsérült az autója, de én ezt nem láttam. Szóval amikor ehhez a kanyarhoz értem, csak annyit láttam, hogy Michael visszatér a pályára, és tudtam, hogy ez az én lehetőségem, meg kellett ragadnom.”

Miközben Schumacher a gumifalban siratta a bajnoki címét, Hill visszadöcögött a boxba, ahol Patrick Head a puszta kezével próbálta összerakni a törött bal első felfüggesztését. Be kellett látniuk, hogy nem lehetséges a folytatás. Hill is kiesett, és mivel ponthátrányban volt, bukta a bajnokságot.

 

Amiért Hill és a Williams is beletörődött

Érdekesség, hogy közvetlenül a történtek után Hill nem hibáztatta Schumachert, sőt, úgy érezte, hogy ő hamarkodta el a támadást. „Az első, amire a baleset után gondoltam: »Ez ügyetlen volt tőled, Damon!« Azt gondoltam, az én hibám volt, mert nem volt egyértelmű az esély” – mondta Hill.

A helyszínen lévő barátja, a motoros Barry Sheene hívta fel rá a figyelmét, hogy szerinte Schumacher szándékosan ment neki. A Williamsnek is meggyőződése volt, hogy így történt. Óvást viszont nem nyújtottak be. Az FIA vizsgálatot indított, ám a 30 perces tanácskozás után felmentette Schumachert, mondván, az efféle helyzetekben az elöl lévő autó diktál, ő választhatja meg, milyen íven halad. Hill túlságosan hátulról indított ahhoz, hogy jogot követeljen a helyhez belül.

Az FIA elnöke, Max Mosley később a könyvében azt írta, a németnek szerinte nagy szerencséje volt ezzel, és ő nem értett egyet a döntéssel.

„A tévéfelvételek nem adják vissza, amit én az autóban éreztem” – mondta Schumacher. „Jóhiszeműen fordultam rá a kanyarra. Hillt az utolsó pillanatban láttam meg, közvetlenül az ütközés előtt.”

A Williams mindezek ellenére nem óvott.

„A Williamsnél száz százalékig biztosak voltunk benne, hogy Michael bűnös volt. Komolyan fontolgattuk az óvást, mivel annyira nyilvánvalónak tűnt. Mivel 1994 egy borzalmas év volt – hiszen Ayrton Senna az egyik autónkban halt meg –, nem éreztük úgy, hogy helyes lenne, ha Damon nyerné meg a bajnokságot abban az évben, főleg nem úgy, hogy a bíróság előtt, egy óvás után”

– indokolta döntésüket Head.

Michael Schumacher (Fotó: MTI Fotó: Földi Imre)

Hill ugyanezen okok miatt sosem mutatott igazi megbánást a történtek kapcsán. „Sokféle érzés volt bennem: reményvesztettség, büszkeség, furcsa megkönnyebbülés, hogy véget ért ez a keserédes szezon. De düh nem volt bennem. Gondolatban egyáltalán nem hibáztattam Michaelt” – mondta Hill az idei visszaemlékezésében arról, mit érzett közvetlenül a baleset után.

Aztán a nézőpontja persze változott, ugyanakkor a bajnoki címét nem igazán siratta. „El kellett fogadnom az eredményt. A nagy részem úgy érezte, ez a bajnokság Ayrton elvesztése után amúgy is szennyezetté vált. Mindenki érezte ezt a veszteséget, beleértve Michaelt is”

Schumacher valóban maga is hasonlóan érzett.

„Számomra végig világos volt, hogy nem fogom megnyerni ezt a bajnokságot, mert Ayrton fogja. De nem volt ott az utolsó versenyeken. Ezt a bajnokságot szeretném neki ajánlani”

– mondta a sikere után.

1994. november 13-a borús év borús lezárása volt, de egyben egy új korszak kezdete is. Michael Schumacher Németország első Forma–1-es világbajnok lett. A csúcsra vezető út rögös és ellentmondásos volt, ám ahhoz senkinek sem férhetett kétsége, hogy a puszta teljesítményt nézve abban az évben ő volt a legjobb – ahogy később abban sem igen kételkedett senki, hogy a mezőny legjobbja is.

Az emlékeket talán rostálja, a történeteket talán kicsit átírja az idő, ám ennyi év távlatából, megannyi rekord megdöntése és hét világbajnoki cím megszerzése után bizton állíthatjuk: 30 éve ezen a napon az F1 történetének egyik legnagyobbja érkezett meg a csúcsra, először, de nem utoljára írva történelmet.

Borítókép: Michael Schumacher az 1994-es első bajnoki címét ünnepli a Benetton-csapattal (Fotó: XPB)

További tartalmak