A Forma–1-nek van két hétszeres és egy ötszörös világbajnoka, és a Las Vegas-i Nagydíj leintése óta immáron három négyszeres is. Max Verstappen Sebastian Vettel és Alain Prost mellé lépett fel az örökranglistán. Red Bull-os elődjéhez hasonlóan ő is 30 év alatt jutott ilyen magasságokba, és ő is sorozatban szerezte mind a négy címét.
Alain Prost nem először gratulálhat valakinek, aki utolérte vagy akár túlszárnyalta őt, ám Verstappen esetében ezt örömmel teszi. A francia L’Éqipe-nek adott hosszú interjúban nagy elismeréssel beszélt a Red Bull címvédőjéről, akinek mostani sikerének számára is van jelentősége. „Igen, mindenképpen. Örülök, hogy ilyen jó társaságom van” – utalt a négyszeres klubjára. „Csak hárman állunk négy bajnoki címmel, de emlékszem, amikor Michael (Schumacher) csatlakozott hozzám, majd Lewis (Hamilton). És sosem fogom elfelejteni, hogy Fangio volt az első versenyző, aki négyszer nyert. Nem akarok önhittnek tűnni, de csak kevés név van, akik rendkívüliek. A történelem részei vagyunk, négyszeres világbajnoknak lenni büszkeség. És Max büszke lehet a pályafutására.”
„Nem lopta egyik koronáját sem. Lehet egy kis szerencséd, mint nekem 1986-ban, de tudnod kell, hogyan csináld meg ki és használt ki a szerencséd. Max nem hagyott ki semmilyen lehetőséget.”
„Emlékszem, a 2016-os első győzelmét a Canal Plus-nél kommentáltam, és nagy jövőt jósoltam neki. Nem okozott csalódást. Lenyűgöző, amit eddig elért. Verstappen igazán különleges. Nem olyan, mint mások, legyen szó akár a személyiségéről, akár az elhivatottságáról. Lehet őt szeretni vagy utálni, de semmiképpen sem lehetsz iránta közömbös. Ahogy sok nagy bajnok, ő is rendhagyó” – mondta Prost.
Alain Prost (Fotó: XPB)Az igazi Verstappen, gyenge pontok nélkül
Az eddigi győzelmein végigtekintve a „Professzor” kiemelte, 2021-et még ma is nehéz objektíven megítélni, mert mind Verstappen, mind Lewis Hamilton megérdemelte volna a címet abban az évben a szezon egésze alapján, és végül az abu-dzabi „körülmények” döntöttek közöttük. „Az elsőt mindig nehéz megszerezni, és emlékszem, én azt mondtam azon az estén Abu-Dzabiban, hogy mostantól fogjuk csak látni az igazi Verstappent. És azóta látjuk” – mosolygott.
„Felszabadulttá vált, elhagyta a kis hibáit, a türelmetlenségét, nagyon-nagyon jó lett. Ami az idei évet illeti, igazán keményen kellett harcolnia, és mutatott pár igazán szép dolgot. Nagyon magabiztos, nagyon nyugodt. Még amikor panaszkodott, azt is kevésbé feldúltan tette. Ő most már egy még kiforrottabb bajnok.”
Lando Norris a Las Vegas-i verseny után azt mondta, Verstappennek gyakorlatilag nincsenek gyenge pontjai. Prost sem lát nála ilyesmit. „Egyelőre nehéz találni egyet is. Nem tudom, mit fog csinálni a jövőben, de a kommunikáció terén is nagyon erősnek éreztem, hiába a sok pletyka a Mercedesről, a Red Bull-lal kapcsolatos kételyeiről. Minden területen jó. Nagyon kemény versenyző a pályán, de gyenge pontokat nem látni nála.”
Annak kapcsán, hogy vele – aki Ayrton Senna csapattársa is volt – ellentétben Verstappennek nem voltak házon belüli nemezisei, Prost megjegyezte, szerinte Daniel Ricciardo, Pierre Gasly vagy Sergio Pérez sem gyenge versenyzők, hiszen mind nyertek versenyeket.
Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty)Már nem olyan, mint Senna
Amikor Vettel négyszeres világbajnok lett, Prost azt mondta, örül, mert emberként közel érzi magához a németet, vannak hasonló jellemvonásaik. Verstappent eközben sokszor hasonlítgatják inkább a nagy riválisához, Ayrton Sennához. „Maxnak vannak közös vonásai Ayrtonnal, főleg a pályafutásuk kezdetén voltak. Ma már kevesebb van. Mindig a maga útját járta, ezért is van az, hogy úgy gondolom, ha kicsit jobban megismered, közelebb áll Sebhez és hozzám. Ezt szeretem benne. A pályán nagyon tisztelettudó. A maga módján. Ő nem egy csaló. Sokat beszélhetünk a pályahatárokról, de ő így vezet, így nevelték. Számára ez jelenti a normát. A legjobb bizonyíték erre, hogy amikor megbüntetik, elfogadja. És mindig olyan gyorsan megy, ahogyan tud.”
„Az a jó Maxban, hogy szabad. Nem csal, csak olyan, amilyen, járja az útját. Holnap mondhatja akár azt is, hogy egy hónap múlva befejezi, és senkit sem lepne meg vele. Ez ő. Csinálja a dolgát. Nem törődik annyit a róla élő képpel, mint talán sok más versenyző.”
„Szerintem egy hihetetlenül tehetséges versenyzőként fogunk emlékezni rá. Természetesen nagyon kemény versenyzőként, de a négy bajnoki címét teljességgel megérdemli, és egészen a csúcson van” – összegzett Prost.













