Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nem biztos, hogy a törmelék miatt robbant Hamilton és Sainz gumija?

Nem biztos, hogy a törmelék miatt robbant Hamilton és Sainz gumija?

Servus TV, Motorsport-Total, Motorsport Week, Auto Motor und Sport
Gyors egymásutánban két defekt, közvetlenül azután, hogy Valtteri Bottas szilánkokra zúzta Alexander Albon elhagyott visszapillantóját. Egyértelműnek tűnt az összefüggés, ám a résztvevők nem biztosak benne, hogy az történt, amit láttunk…

Egyhangú vonatozás zajlott a Katari Nagydíjon, aztán a 29-30. kör eseménye az egész versenyt a feje tetejére állította. Akkor hagyta el Alexander Albon a jobb visszapillantó tükrét, ami végül Lando Norrisra egy 10 másodperces ’stop and go’ büntetést hozott, Lewis Hamiltonra és Carlos Sainzra egy bal első defektet, a mezőnyre pedig a káoszt.

Miután Valtteri Bottas pár körrel annak pályára kerülése után áthajtott a visszapillantón, felgyorsultak az események. Előbb Hamilton, aztán Sainz kereke durrant, majd következett a biztonsági autós fázis és a nagytakarítás a célegyenesben. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a visszapillantó darabjai veszélyesek a gumikra, és az is, hogy azok miatt durrant a két kerék. Csakhogy mind Sainz, mind Hamilton úgy érezte, hogy a defektjük mögött akár más is állhatott.

Egy évvel ezelőtt Katarban komoly gumigondok miatt rendelt el kötelező 3 kerékcserét és 19 körös etapokat az FIA. Bár idén úgy tűnt, a lekerekített kerékvetők és a versenyzők azoktól való távoltartása (kavicssávokkal) hatásosnak bizonyult, és semmi jele nem volt újabb gumigondoknak, a Pirelli azért már a verseny előtt jelezte, hogy a pálya olyan mértékben falja az abroncsokat, hogy 24 körnél többet nemigen fognak bírni. A mezőny jelentős része ehhez képest még a 34. körben is az első garnitúráján rótta a köröket, mert mindenki késleltetni akarta a cserét.

Carlos Sainz defektje a 34. körben (Fotó: Formula1/X)

Sainz és Hamilton is úgy vélte, hogy a gumijuk inkább azért adta meg magát, mert teljesen elvékonyodott. Charles Leclerc azt mondta, ő tudatosan került bizonyos kerékvetőket a pályán, mert bár tudta, hogy ha rájuk hajtana, nyerhetne vele némi időt, de nem akart ártani a gumiknak.

„Úgy vélem, mindannyian eléggé lejártuk a bal első kereket” – mondta Sainz. „Valószínűleg már nem sok gumi maradt rajta. Ilyenkor fennáll a veszélye, hogy megsérül a karkasz. Az éles kerékvetők és a kődarabok a pályán, valamint a törmelékek mind kiválthatták ezt.”

Hamilton járt is a kavicságyban, és hordott is fel némi követ a pályára. Az autója nagyon alulkormányzott volt, igazán birkózott vele. „Nem állítottuk be jól a szárnyat, és többször is megtörtént. Egyszerűen nem fordult az autó. Sokáig nagyon alulkormányzott volt, és úgy éreztem, ez vezetett a gumihibához. Talán törmelék volt, de én nem láttam semmilyen törmeléket, hogy őszinte legyek” – elmélkedett Hamilton.

Hogy a lejárt gumik mennyire ki voltak téve a sérülésnek, arról a Red Bull festett képet. Christian Horner csapatfőnök a kérdésre, Max Verstappn 35 körös abroncsa milyen állapotban volt, amikor levették, csak annyit mondott: „Nem mentek volna át a műszakin…”

Lewis Hamilton defektje a 34. körben (Fotó: Formula1/X)

Hozzátette: „Max mindenekelőtt a tizenkettes, a tizenhármas és a tizennégyes kanyarban veszített időt Landóval szemben. Ott óvta a gumikat, hogy sokáig bírják. Aztán egy ponton olyan lett, mint a rulett. A gumi egyre gyorsabb és gyorsabb lett, és már szinte a karkaszig kopott. Nem akartál kiállni, mert ha jön a biztonsági autó, akkor a többiek tíz másodpercet nyernek vele, szóval mindenki ment tovább.”

A Pirelli megvizsgálta a gumikat, és megállapította, hogy egyes esetekben az összesen hat mérési pontjukból hármon tulajdonképpen már nem maradt futófelület a gumin. Mario Isola sportigazgató a Servus TV-nek elmondta:

„Tudjuk, hogy a karbonszálas elemek élesek, és ez különösen veszélyes lehet a gumikra, ha már lejárták őket a huszonöt kör alatt. Addigra már szinte százszázalékos volt a kopás”

– utalt arra, hogy egyes gumiknak teljesen eltűnt a felső rétege, vagyis a futófelülete.

„Nem tudunk biztosat a történtekről. Alapos elemzéseket fogunk végezni több gumin is. Ez a pálya nehéz a gumiknak, ezt tavaly is láttuk, szóval nem becsülhetjük alá, ugyanakkor a felvételekből elég nyilvánvaló: amikor pár kanyar után jön a gumihiba, az a tipikus jele a lassú defektnek, aminél elmegy a nyomás, és a guminak annyi” – mondta Isola, aki maga is meglepődött azon, hogy későn jött a biztonsági autó.

Annak kapcsán, tartottak-e a meghibásodástól Albon visszapillantóját látva, Isola azt felelte: „Nem tehetünk semmit, ez a versenyirányítás feladata, ők döntenek. Sajnálatos, hogy ott volt a tükör, és Valtteri átment rajta. Utána nagy területen szóródtak szét a darabok, és elég csak egy kis darab ahhoz, hogy megsérüljenek a gumik” – fogalmazott a Pirelli-ember.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak