Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Red Bull: A McLaren kiemelkedő volt, megérdemelten lettek konstruktőri bajnokok

Red Bull: A McLaren kiemelkedő volt, megérdemelten lettek konstruktőri bajnokok

F1, Planet F1
Két év uralkodás jutott a Red Bull csapatának, a konstruktőrök között mostantól a McLaren a címvédő. Christian Horner kalapot emelt a rivális előtt, és még a vele sokszor kemény Zak Brownnak is kezet nyújtott.

Már az év első felének végén világos volt, hogy ez kicsúszhat a Red Bull kezei közül. Max Verstappen ugyan nagy előnnyel vezette a bajnokságot, ám Sergio Pérez pontjai hétvégéről hétvégére hiányoztak, miközben a feljavult McLaren stabilan két versenyzővel szállította azokat. Bakuban került sor az előzésre, a Red Bull bő két év után vesztette el a vezetést a tabellán, aztán már bottal üthette a McLaren nyomát. A küzdelemből végül egy futammal a vége előtt, Katarban szálltak ki.

Zak Brown idén többször Christian Horner új főellenségének szerepében tetszelgett a nyilvánosság előtt, és mindig megtalálta a módját, hogy kritizálja vagy akár rossz fényt vessen a britre. A vasárnapi Abu-dzabi Nagydíj után ennek ellenére Horner odasétált Brownhoz, és gratulált legyőzőjüknek. „Zak, szép volt” – idézte Hornert a szemtanú ausztrál újságíró, Mat Coch.

 

Horner az interjúi során is kalapot emelt a McLaren előtt, és elismerte, egyszerűen ők voltak a jobb csapat idén. „Gratulálnunk kell a McLarennek, és az összes náluk dolgozó férfinak és nőnek. Tudjuk, mennyire nehéz megnyerni a konstruktőri bajnokságot, és hogy milyen elhivatottság és erőfeszítés kell hozzá. Szóval Zaknek, Andreának és a részvényeseiknek, de mindenekelőtt az összes McLarennél dolgozó férfinak és nőnek gratuláció!”

„Kiemelkedőek voltak idén. A két versenyzőjük rendkívül jól teljesített, és megérdemelten lettek végül győztesek.”

„Biztosra veszem, hogy kicsit megemeltük a pulzusszámukat és a vérnyomásukat a rajtnál az Oscarral történtekkel…” – utalt Max Verstappen és Oscar Piastri első kanyaros incidensére.

Christian Horner (Fotó: XPB)

Horner persze igyekezett kiemelni, hogy a pontszámot leszámítva statisztikailag még mindig a Red Bull zárta eredményesebben az évet. „Megérdemelten lettek konstruktőri bajnokok, noha mi több versenyt nyertünk, több sprintfutamot… De együttesen nem tudtunk annyi pontot összehozni, amivel meg tudtuk volna védeni a címünket. Szóval nagyon szép munka!”

Hornert megkérdezték, hányadán állnak most Brownnal. „A mai nap a McLarené, szóval hadd élvezzék ezt! És tisztelegjünk a McLaren előtt, akik 2024 konstruktőri világbajnokai lettek” – kerülte ki a témát.

Borítókép: Zak Brown és Christian Horner (Fotó: XPB)

További tartalmak