A rutinos német versenyző két év után int búcsút a Haasnak, ahol egy hosszú kihagyás után kapott lehetőséget és számos kiugró eredménnyel igazolta, hogy az amerikaiak jól döntöttek, amikor elhatározták, bizalmat szavaznak neki.
Eredményei olyan meggyőzőek voltak, hogy az Audi is felfigyelt rá és le is szerződtette őt; 2025-ben viszont még az átalakulás előtt álló, átmeneti évre készülő Saubernél fog versenyezni, hogy megismerje azt és elmélyülhessen a karikások F1-es projektjében. Az ismerkedés az abu-dzabi teszten indult, ahol Hülkenberg már a Sauber autójával körözött.
A német – aki 2013-ban egy évet már lehúzott jövőbeli csapatánál – ezt követően jelezte, nincsenek illúzió a folytatással kapcsolatban: tudja, hogy rá és a 2024-es szezont utolsóként záró, a 24 forduló során mindössze négy pontot gyűjtő csapatra is nehéz szezon vár.

„Aggódni nem aggódom, mert ez egy versenysport, mindenki keményen hajt” – kezdte. „Idén láthattunk, hogy nagyon ritka a levegő. Az Alpine már visszatért és jó eséllyel az Aston Martin is vissza fog. Szóval igen… úgy gondolom, hogy nehéz lesz és biztos vagyok benne, hogy nagyon sok munka vár még a csapatra” – tette hozzá.
Megjegyezte, bár nehéz évre számít, az utolsó hétvégéken látott fejlődés valamivel bizakodóbbá teszi. „Az utóbbi időben egy kicsit már fényesebbnek tűnt a helyzet. Úgy látszik, a Vegas-i fejlesztés a helyes útra, a megfelelő irányba terelte a csapatot.”
Szóba került Hülkenberg új csapattársa, Gabriel Bortoleto is, aki friss F2-es bajnokként érkezik a Sauberhez, és akiben sokan a jövő egyik legnagyobb sztárját látják. A brazilnak a rutinos márkatárs is szép jövőt jósol. „Mindig figyeljük az F2-őt. Gratulálok neki! Lenyűgöző, hogy újoncként megnyerte az F3-as és az F2-es bajnokságot. Rég volt hasonló, szóval tehetséges srác. Ígéretes” – mondta.
