Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Briatore: A tapasztalatlanság volt Norris problémája

Briatore: A tapasztalatlanság volt Norris problémája

Formule 1
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore úgy véli, Lando Norris legfőbb „problémája” a 2024-es bajnoki küzdelemben a rutintalanság volt, 2025-ben viszont pont az idén tapasztaltaknak köszönhetően komoly kihívó lesz.

A 2024-es szezon első hétvégéi után úgy tűnt, a Red Bull és Max Verstappen ugyanúgy dominálja majd az évet, mint tette azt 2023-ban, amikor csupán egy nagydíj volt, ami nem a bikások sikerével zárult (Szingapúrban nyert a Ferrari Carlos Sainzcal).

Májusban viszont komoly fordulat jött: több rivális is felnőtt a bikások mellé, a McLaren pedig az év végén konstruktőri bajnoki címet ünnepelhetett (a második helyen a Ferrari végzett, a Red Bull tehát csak harmadik lett). Az egyéni címet végül Verstappen vitte, ráadásul két hévégével a szezon vége előtt, de a nyári szünet után úgy tűnt, Lando Norris megszorongathatja őt.

A britnek azonban be kellett érnie az ezüstéremmel, miután több pontot is veszített egyéni és csapathibákból. Vereségével kapcsolatban többen kiemelték, az ellenfél, Verstappen legfőbb fegyvere a stabilitás és a hibátlan, higgadt versenyzés volt.

Flavio Briatore (Fotó: XPB)

Hasonló következtetésre jutott az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore is, aki megjegyezte, a rutin a holland oldalán állt, Norris legnagyobb problémája pedig annak hiánya volt (ő korábban sosem küzdött még bajnoki címért, győzni is idén tudott először). „Norris problémája ebben a szezonban Verstappenhez viszonyítva a tapasztalatlanság volt” – emelte ki.

„Még mindig fiatal, talán még mindig túl fiatal. Jövőre majd jobban megy. Az idei szezonban gyűjtött tapasztalatok legalábbis segíteni fogják. Ez a rutin előnyt jelent majd számára (a 2025-ös szezon során)” – tette hozzá a rutinos olasz szakember.

Megjegyezte azt is, Norrisnak egyébként is nehéz dolga volt, hiszen a mezőny legjobbja ellen kellet küzdenie. „Tudtam, hogy meg fogja védeni a címet, aminek nagyon egyszerű az oka. Most Max a legjobb. Így még akkor is bajnok lesz, amikor nehezebb szezonjai vannak. Lehet, idén nehéz dolga volt a Red Bull autójával, de a versenyző jelentette a különbséget. Ezt láthattuk Max esetében” – mondta.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty)
Borítókép: Max Verstappen és Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak