Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ez lesz az első Newey-ötletek nélküli Red Bull – Horner hiszi, hogy így is nyerő lehet

Ez lesz az első Newey-ötletek nélküli Red Bull – Horner hiszi, hogy így is nyerő lehet

Motorsport, Sport.de, Sky Sports
A 2025-ös lesz az igazi vizsga az Adrian Newey nélküli Red Bull számára. Christian Horner elismeri, komoly kihívás vár rájuk, de nem félti csapatát.

Neki köszönhetően váltak élcsapattá, aztán bajnokcsapattá, de idén már nincs velük. Adrian Newey március elejével az Aston Martinnál kezdi meg a munkát, a Red Bull pedig a 2005-ös első F1-es szezonja óta először nélküle lesz kénytelen boldogulni.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy Newey múlt májusban bejelentett távozásának mekkora szerepe volt abban, hogy a Red Bull teljesítménye a 2024-es második félévben látványos hanyatlásnak indult. Miközben a kritikusabbak, mint Jos Verstappen úgy vélik, nyilvánvaló az összefüggés, a csapat állítja, Newey már eleve nem játszott akkora szerepet az autójuk tervezésében vagy fejlesztésében, mint sokan gondolják, az RB20-as modellel kapcsolatos problémáik pedig már Newey idején kódolva voltak a rendszerben.

Akárhogy is, a Pierre Waché technikai igazgatóra bízott technikusi részleg az év végi javulással nem teljesített annyira meggyőzően, hogy bizton állíthassuk, a Red Bull 2025-nek is favoritként vág neki. Azt ugyanakkor bajnokuk, Max Verstappen is elmondta a szezon végén, hogy bizonyos gyenge pontokon és problémás területeken már nem volt módjuk az év közben változtatni, vagyis a fejlődési potenciáljuk arra az évre erősen korlátozott volt.

Adrian Newey (Fotó: XPB)

Innen nézve 2025 igazi vizsga lesz a Red Bull számára: a gyökeres hibákat az új autóval orvosolhatják, és megmutathatják, hogy mit tudnak Adrian Newey nélkül. „A csapat nagyszerű munkát végzett idén azzal, ahogyan átvészelte a nehézségeket” – mondta Christian Horner csapatfőnök a Sky Sportsnak december közepén, amikor a Newey-nélküliség kihívásáról kérdezték. „A szezon végére sikerült javítaniuk az autón, és újra lettek pole pozícióink és győzelmeink, Katarban, Brazíliában, ahol a sprinten is nagyon versenyképesek voltunk, és ott volt még az austini sprintgyőzelem az első tengerentúli futamon.”

„Igen, ez lesz az első alkalom, amikor Adrian egyáltalán semmilyen ötletet nem ad az autóhoz, szóval a csapatnak meg kell felelnie e kihívásnak. De én hiszem, hogy képesek rá. Meglátjuk, milyen lesz az RB21-es, amikor leleplezzük január végén”

– mondta Horner.

Annak kapcsán, lesz-e komoly átalakítás az új autójukon, vagy inkább csak finomítanak rajta, elmondta: „Egy kicsit mindkettő. Lesz továbbfejlesztés sok területen, és lesz pár jelentősebb változás máshol. A mezőny sűrű, nagyon szoros lesz jövőre, ezért nagyon fontos, hogy az autó eltérő körülmények között is jól teljesítsen, a legkülönbözőbb pályákon.”

Jonathan Wheatley (Fotó: Red Bull/Getty Images)

A Red Bullnak Newey mellett a sportigazgató Jonathan Wheatley távozására is reagálnia kell 2025-ben. Horner a Motorsportnak nyilatkozva igyekezett kisebbíteni a kiválások jelentőségét. „Csak két távozó van, és Adrian Miamiban távozott, azóta nem láttuk. Azóta az RB17-en dolgozott, az F1-es projekteken már nem.”

„Nyilvánvalóan szomorú, hogy távoznak. Mindketten fontos szerepet játszottak a csapaton belül az itt töltött időszakukban, ugyanakkor a show megy tovább, és szerintem elég stabil lábakon állunk.”

„Ez megvan, és 2026-ban – amikor a saját erőforrásunkkal fogunk előállni – messze a legnagyobb kihívás vár ránk. Ez a legambiciózusabb projekt, amibe a csapat valaha belevágott. Szóval 2025-ben Jonathan leszáll a boxfalról, de ezen kívül minden marad a régiben” – mondta Horner a Motorsportnak.

Kiemelte, annyira azért nem bomlott meg a csapatuk, hogy teljes átszervezésre kényszerüljenek. „Az újjáépítés túl sok lenne két távozó miatt. Ez csak változás. Már jó ideje benne volt a lehetősége, és már jó ideje készültünk is erre tervvel” – fogalmazott.

Christian Horner (Fotó: Red Bull/Getty)

Miközben technikai fronton Newey kiválása ellenére a többi kulcsfigura maradásával minden maradt a régiben, sportoldalon Wheatley szerepkörét több emberük előléptetésével osztották fel. A feladatok jelentős részét Gianpiero Lambiase, Max Verstappen versenymérnöke kapja, a sportszabályzattal kapcsolatos területen Stephen Knowles irányít, míg a versenycsapat működését Richard Wolverson felügyeli. „Ez csak természetes fejlődés a versenycsapatnál. És nagyszerű, mert ez lehetőséget kínál számukra, és van, hogy a szervezet csak stagnál, nem javul. Ez egy fantasztikus lehetőség a csapaton belül sok ember előmenetelére, akik már régóta szolgálják a csapatot és megérdemlik ezt” – fogalmazott Horner, megerősítve, hogy Lambiase továbbra is a megszokott módon látja el Verstappen versenymérnökének pozícióját, csak valamivel több feladata lesz.

Eközben Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is hiszi, hogy a csapatuk Newey nélkül is megállja majd a helyét. „Igen. A Forma–1-ben mindig számolnod kell az ilyesmikkel, amikor lejárnak szerződések. Főleg a mi helyzetünkben, akik az elmúlt négy évben domináns csapat voltunk, hogy próbálkoznak átcsábítani embereket. Többeknél magasabb fizetést vagy pozíciót kínálnak, mint amit mi kínálni tudtunk, és ez ok lehet a váltásra. Ugyanakkor nagyon sok fiatal nőtt fel, és erős lábakon állunk, ezért remélem, hogy ez a technikai csapat is képes lesz nyerő autót biztosítani Max számára” – mondta a Sport.de-nek az osztrák.

Borítókép: Adrian Newey és Christian Horner (Fotó: Red Bull/Getty Images)

További tartalmak