Az idei az utolsó átmeneti szezon a 2026-tól Audiként szereplő Sauber életében, az istálló pedig mondani sem kell, már gőzerővel készül a karikások végleges hatalomátvételére, ami hosszú idő után gyári státuszba emeli a gárdát.
A német cégóriás érkezését komoly várakozások előzik meg, a vezetők viszont rendre óvatosan nyilatkoznak, kiemelve, debütálásukkor kár volna kimagasló eredményeket várni tőlük, az F1-es kaland első évei ugyanis az építkezésről szólnak majd. Való igaz, a mezőny egyik kiscsapatát veszik át, motorkészítőként pedig a nulláról indulnak harcba a rutinos ellenfelekkel.
Hogy a gárdának időre lesz szüksége, azt a Saubernél jelenleg ügyvezetőként dolgozó – az előkészületet és a csapat átalakítását is felügyelő – Mattia Binotto is egyértelművé tette, aláhúzva, hogy a következő években kár győzelmeket várni tőlük.

„Képzelhetik, hogy csak az építkezés, egy új létesítmény felhúzása is három évbe telik, és ezzel párhuzamosan az is, hogy magukhoz vonzzuk a jó szakembereket. Ezeknek a szakemberek jó környezetet kell kínálnunk és jó életkörülményeket” – fogalmazott Binotto, aki korábban hosszú ideig a Ferrarinál dolgozott, éveken keresztül csapatvezetőként.
„Szóval talán csak három év elteltével érhetjük el azt a célt, hogy a győzelmekért harcolhassunk és hadd mondjam azt, hogy 2030-ban már a bajnoki címért is küzdhetünk. De ez még így is nagyon ambiciózus, egy komoly kihívás. De ennyi időbe fog telni” – magyarázta.
„Sikeresek lehetünk a következő évben? Egyáltalán nem. És egy pár év múlva? Nem, mert nem lesznek a helyükön az emberek és nem lesznek meg a létesítmények, az eszközök. Szóval most mi a cél? Az, hogy minden szezonban javuljunk. Ez ennyire egyszerű. Nem várhatunk 2030-ig. Lépésről lépésre kell haladnunk, hogy megmásszuk ezt a hegyet és az élmezőnybe jussunk” – tette hozzá.
„A legfontosabb most az lesz, hogy jobban teljesítsünk, mint 2024-ben, majd a következő szezonban az, hogy még jobb eredményeket érjünk el. A lényeg, hogy kezelni tudjuk az elvárásokat. És az Audi nemcsak megérti ezt, hanem, ami a legfontosabb, egyet is ért velünk” – húzta alá.
