Hosszas egyeztetések után tavaly novemberben vált hivatalossá, hogy az F1 és a General Motors vezetői „elvi megállapodást” kötöttek azzal kapcsolatban, hogy az amerikai cég 2026-ban saját csapattal debütálhat a királykategóriában.
Ami a felkészülést illeti, az Andretti-projekt alapjaira építkező alakulat gőzerővel készül és készült az F1-es kalandra már a 2024-es szezon során is: belevágtak amerikai főhadiszállásuk modernizálásába, miközben létesítettek egy bázist Európában is és számos neves szakemberrel kötöttek szerződést. November óta bejelentették azt is, hogy míg nem készül el saját motorjuk, a Ferrariét használják.
A Cadillac érkezését az F1-es közösség szinte minden tagja pozitívan fogadta, azt viszont szinte mindenki megjegyezte, az amerikaiaknak nagyon nehéz dolguk lesz, hiszen a nulláról kell felépíteniük egy alakulatot, ellenben például a Sauber felvásárlásával érkező Audival.

A híreket Fernando Alonso is örömmel olvasta, aki úgy véli, a jó szakemberállomány – többüket személyesen is jól ismeri, hiszen együtt dolgozhatott velük a Renault-nál, ahol bajnoki címeket is nyertek – tesz majd arról, hogy az istálló felkészülten vág neki az F1-es kalandnak. „A személyzetnek van néhány tagja, akik korábban a Renault-nál dolgoztak” – kezdte.
Régi „harcostársai” közül már a Cadillacet erősíti Rob White, a franciák motorrészlegének korábbi vezetője, Pat Symonds, aki technikai igazgató volt a Renault-nál, valamint a kékeknél főmérnöki poszton dolgozó, Nick Chester is.
„Egészen biztos, hogy nagy mértékben hozzá fognak járulni a projekthez a korai időszakban, hiszen rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek az F1-ben. Sok sikert nekik! Sosem könnyű egy új csapatot felépíteni, de úgy gondolom, jól fel fognak készülni, hiszen megvannak a megfelelő szakembereik. Szóval, üdvözlöm a csapatot” – emelte ki.
A kétszeres bajnok jelezte, önmagában annak is örül, hogy a mezőny tizenegy csapatosra bővül. „A mezőny nem most lesz először 22 tagú. A döntés összetett a sport szempontjából. De azért döntöttek így, mert ez a legjobb mindenkinek. Én pedig támogatom azt, amit a vezetőség a legjobbnak tart.”
