Miután kiderült, hogy Lewis Hamilton elhagyja a Mercedest, azonnal beindultak a találgatások azzal kapcsolatban, ki veszi át a hétszeres világbajnok helyét, a pletykákban pedig hamar felmerült a címvédő, Max Verstappen neve is.
A csillagosok és főleg a csapatfőnök, Toto Wolff nem cáfolta ezeket a híreszteléseket, sőt, több alkalommal is lenyilatkozta, hogy a lehető legjobb versenyzőt akarják megszerezni, vagyis tárt karokkal fogadnák a holland világbajnokot is. Azt sem cáfolta, hogy a felek felvették egymással a kapcsolatot a nyári időszakban.
A holland végül maradt a Red Bullnál, a Mercedes pedig olasz juniorjának, Andrea Kimi Antonellinek adott lehetőséget, aki Wolff elmondása szerint már kezdetben is a legkomolyabb jelöltek közé tartozott. Ami pedig Verstappent illeti, Wolff most jelezte, az ő igazolása „sosem volt komoly” terv.

„Ilyen tervünk sosem volt” – jelentette ki határozottan az Auto Motor und Sportnak. „Beszéltünk egymással és a kommunikációs vonalakat mindig nyitva tartottuk. Valamikor azonban kijelentette, hogy ott akar maradni, ahol van (a Red Bullnál), mert úgy érezte, ez a helyes lépés számára” – tette hozzá a rutinos csapatvezető.
„Én pedig (a beszélgetések során) azt mondtam, hogy mi Kimi mellett döntünk majd, mert mi pedig úgy érezzük, számunkra ez a helyes lépés. És most majd kiderül, hogy hová vezet bennünket ez a döntés” – tette hozzá.
A Viaplaynek nyilatkozva Verstappen is elismerte, beszélt a Mercedesszel, a csapatváltásra viszont nem szánta el magát. „Új versenyzőre volt szükségük, ők is játékban voltak. Sok sikert értem el (a Red Bull-lal), úgy érzem, ez a második családom. Nem gondolhatod meg magad azonnal és távozhatsz. Én nem lövöldözöm jobbra-balra. Alaposan át kell gondolni, ha ilyesmit tervezel” – fogalmazott.
