A jelenlegi szabályrendszer utolsó versenyévada következik, mielőtt 2026-ban ismét átalakul a királykategória (a technikai előírások jelentős átalakításának a kertén belül megváltoznak a versenyautók és ezúttal az erőforrások is).
Ilyenkor pedig rendre adja magát a kérdés, lesznek-e csapatok, amelyek feláldozzák az előttük álló szezont annak érdekében, hogy a háttérben gőzerővel készüljenek a következőre, ami papíron minden üldözőnek lehetőséget biztosít a felzárkózásra. Az egyik csapat, amelyik helyezése alapján bevállalhatná ezt, az Alpine.
A franciák ugyanis „megrekedtek” a középmezőnyben, noha évek óta annak átugrását célozzák. A 2025-ös szezon „leírását” viszont főnökük, Oliver Oakes már most kizárta, sőt a szakember jelezte, szerinte a riválisok sem fognak elengedni egy teljes versenyévadot.

„A 2025-ös évnek az egyik legforgalmasabb tél után vágunk neki” – nyilatkozta a PlanetF1-nek. „Sok fejlesztést szeretnénk végrehajtani, de limitált a költségvetés és közben 2026-ra is figyelni kell. Csapatvezetőként el kell dönteni, hogy leírjuk-e a 2025-ös évet, hogy 2026-ra összpontosítsunk és 2027-re. De nem hiszem, hogy bárki ezt tenné.”
„Az F1-ben mindenki versenyezni akar, és mindenki keményen hajt. Amikor olvastam erről, úgy gondoltam, hogy azok a csapatok (amelyeknél ez felmerült) már sejtik, hogy nem hozzák a várt teljesítményt 2025-ben. Ami minket illet, nekünk egyensúlyoznunk kell” – emelte ki.
„Elég egyértelműen fogalmaztam, amikor Flavióval (Briatore) együtt csatlakoztam a csapathoz. Azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk! Ez a legfontosabb. Ami engem illet, ehhez képest minden másodlagos. Szerintem, ha erre fókuszálsz és arra, hogy jó alapokat rakj le, akkor minden mással kapcsolatban is találékonyabb leszel” – magyarázta.
