A Forma–1-es csapatok a jelenlegi előírások értelmében évente kétszer teljesíthetnek forgatási napot, amelynek keretén belül összesen 200 kilométert tehetnek meg. Ezeket a napokat sokan a szezon előtt „használják el” annak érdekében, hogy bejárassák autóikat.
Egy-egy filmes nap ugyanis lehetővé teszi számukra, hogy ellenőrizzék a különböző rendszereket és adott esetben megoldják a problémákat (amennyiben azok nem gyökereznek túl mélyen).
Két csapatról már korábban kiderült, hogy egy-egy filmes napot a bahreini tesztek kezdete előtt teljesítenek majd: az Aston Martin és a Mercedes korábban is elhatározta már, hogy a sivatagi pályán járatja be 2025-ös autóját egy nappal a kollektív tesztelés kezdete előtt.

A GPBlognak most egy harmadik alakulat is megerősítette, hogy hasonló tervvel készül az előszezonra: a Williams is Bahreinben járatja be autóját.
A 2025-ös háromnapos bahreini teszt (idén is „csak” egy gyakorlás áll a csapatok rendelkezésére) február huszonhatodikán veszi kezdetét – akkor már a mezőny mind a tíz alakulata pályára gurul a legújabb versenygéppel.
Korábban az Alpine is jelezte, a hivatalos teszt előtt be akarja járatni autóját, ők viszont egyelőre nem közölték, mikor tartják filmes napjukat és azt sem, melyik versenypályán.