Januárban ismét felmerült, az Aston Martin a szakemberek után versenyzői fronton is nagy fogásra készül: a csapat le akarja szerződtetni a már négyszeres világbajnok Max Verstappent, aki brit források szerint évi 200 millió fontot is kereshet a zöldeknél.
Noha a csapat „kategorikusan cáfolta” a történelmi fizetéssel kapcsolatos híreszteléseket, vannak, akik továbbra is úgy érzik, valami készülhet a háttérben. Az 1978-as világbajnok, Mario Andretti például biztosra veszi, hogy az Aston Martin előbb-utóbb le akarja szerződtetni Verstappent, aki egy váltás esetén ismét a legendás tervező, Adrian Newey mellett dolgozhat.
„Biztosra veszem, hogy Verstappent akarják” – nyilatkozta az amerikaiak legendás versenyzője az F1Maximaalnak. „Legyünk őszinték: ha olyan emberekkel veszed körbe magad, akik már bizonyították, hogy ők a legjobbak, akkor szinte garantált, hogy jó eredményeket érsz el.”

„Őszintén, ki ne szeretné, hogy Max Verstappen és Adrian Newey a csapatában dolgozzon? A jobb kezem odaadnám érte, hogy a csapatomban legyenek, szóval megértem az Aston Martint” – tette hozzá, majd jelezte, ha egyetlen személyt kellene választania, akkor az Newey lenne, hiszen róla személyesen is jó tapasztalatokat gyűjtött.
Andretti 1987-ben dolgozott a legendás tervezővel, amikor Newey volt a versenymérnöke a Newman/Haas-istállónál az IndyCarban. „Ha tehetném, azonnal szerződtetném! Dolgoztam vele, szóval tudom, mennyire tehetséges.”
„Sok emberrel dolgoztam, és közülük messze ő a legjobb. Versenyzőként gondolkodás nélkül a kezébe adnám a sorsom. Emlékszem, amikor beszéltünk, pontosan értette, mire gondolok. Valóban egy oldalon áll a versenyzővel. Pontosan tudta, mit akarok mondani. Vannak mérnökök, akiken látod, hogy a szavaid csak visszhangoznak a fejükben, de nem értik a versenyzőt” – mutatott rá.
„Adrian mindig jól érette a dinamikát. Az autót és az aerodinamikát is, de leginkább az egyensúlyt. Már a jelenlétével előnyhöz juttathat egy versenyzőt. Látják, milyen nagyra tartom. Ebből a szempontból egyedülálló. Nemcsak gyorsítja az autót, hanem motivációt is ad a versenyzőknek, hiszen beszéli a nyelvüket” – emelte ki.