Az idény során háromszor is beugró – és rendre magabiztosan teljesítő – Oliver Bearman kétéves szerződést kötött a Haasszal, ami nem gátolja meg abban, hogy a Ferrarival is kapcsolatban maradjon: továbbra is tagja lesz a vörösök juniorakadémiájának.
Mivel a Ferrari is jelezte, számít rá, többször felmerült, ő lehet Lewis Hamilton utódja, amennyiben a hétszeres világbajnok néhány ferraris szezont követően szögre akasztja a bukósisakot. Azt, hogy a debütálás után a következő cél a Ferrari lesz, maga Bearman is kijelentette, amikor a jövővel kapcsolatos tervekről kérdezték.
Ilyen „légkörben” vág tehát neki F1-es pályafutásának a Haas pilótája, a találgatások pedig akár bosszanthatnák is az amerikai istállót. A csapatfőnök, Komacu Ajao viszont egy kicsit sem aggódik miattuk, sőt ennek a szituációnak is látja a jó oldalát.

Kiemelte ugyanis, hogy a Haas számára is egyfajta elismerés lesz, ha a Ferrari végül Bearmant választja, hiszen ahhoz mindenképpen szükséges két erős F1-es szezon és az, hogy a fiatal versenyző jelenlegi csapatánál folyamatosan fejlődjön. Ez a fejlődés pedig a Haas nélkül nehezen tudna végbe menni. „Egyáltalán nem frusztrál a dolog. Őszintén mondom” – fogalmazott a japán szakember.
„Elképesztő, hogy hozzáférhetünk Oliverhez. Már azt is a Ferrarival való kapcsolatunknak köszönhetjük, hogy (2024-ben) velünk versenyezhetett Azerbajdzsánban és Brazíliában. Ez igazából előny a csapat számára és pozitívum is” – mutatott rá.
„Nagyszerű, hogy két évet tölthetünk Oliverrel, amennyiben minden rendben lesz Charles-lal (Leclerc) és Lewisszal. Abban az esetben, ha a Ferrari be akarja őt ültetni, miután mi együtt dolgoztunk vele és fel tudtuk készíteni, fejleszteni tudtuk őt (versenyzőként), mi ezt a lépést bókként fogjuk felfogni” – húzta alá Komacu.
