Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Eközben Imolában: túl az idei első tesztnapján a Racing Bulls

Eközben Imolában: túl az idei első tesztnapján a Racing Bulls

Motorsport, Autoracer
Miközben a világ szeme Maranellón és Lewis Hamiltonon, Olaszországban zajlik egy másik F1-es teszt is, melynek első napján Cunoda Juki csaknem egy teljes versenytávot abszolvált.

Ugyan egyelőre csak régi autókkal, de beindult az F1-es téli tesztszezon. A Haas és a Mercedes múlt heti spanyolországi kiruccanása után ezen a héten három istálló is pályára küldi/küldte versenyzőit. A legnagyobb figyelem nyilvánvalóan Lewis Hamilton szerdai fioranói ferraris debütálására irányul, ám nem sokkal távolabb, Imolában már kedden felbőgött egy F1-es motor.

Az Emilia-Romagna Nagydíjának helyszínén háromnapos tesztbe kezdett a Racing Bulls. A nyitónapján Cunoda Juki ült a 2023-as Alpha Tauri AT04 volánja mögé. Autója a korábban Las Vegasban használt rendhagyó, „zebracsíkos” festésben gurult ki a garázsból a vizes, hideg pályára.

Az aszfalt reggel nedves volt, aztán fokozatosan száradt, de a lágy keverékű slick gumik csak délutánra, az ebédszünet után kerültek fel. Cunoda közel 50 kört teljesített esőgumikon, majd a gumiváltás után jött pár gyorskör és egy tízkörös etap. Cunoda végül egy 1:21,25 másodperces eredménnyel zárta a napot, 57 kört tett meg, vagyis majdnem egy teljes imolai versenytávot.

A gyakorlás szerdán is folytatódik, ekkor már az újonc Isack Hadjar vezeti a korábbi Alpha Tauri-autót. Csütörtökön aztán ő is átadja a volánt, mégpedig Ivasza Ajumunak, a faenzaiak japán tesztversenyzőjének.

A Racing Bulls csapata február 17-én már az idei új autójával fog körözni Imolában, egy filmes napon. Akkor még csak átmeneti festéssel, hiszen a végleges külsőt a másnapi londoni központi bemutatón leplezik csak le.

A Racing Bullsszal párhuzamosan a szerdán, a mostani imolai teszt második napján a Sauber is pályára hajt egy korábbi autójával. A következő két napban Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto is lehetőséget kap a hinwiliekkel való ismerkedésre.

Borítókép: Fotó: X

További tartalmak