Olyasmire készül Max Verstappen 2025-ben, ami a Forma–1 történetében eddig csak Michael Schumachernek sikerült: sorozatban ötödször világbajnokká válni. Tavaly a Red Bull látványos visszaesése ellenére meglett a címvédés, ám az év végi formájuk alapján okkal lehet némi bizonytalanság a hollandban a folytatás kapcsán: a McLaren és a Ferrari stabilabb és jobb csapat volt a szezon második felében, míg az ő autójukkal többféle probléma is adódott, amikre év végéig nem találtak megoldást.
Helmut Marko tanácsadó szerint ha újra bajnokok akarnak lenni Verstappennel, egyértelmű a feladatuk az új idényre. „Az autónk 2024-ben olykor nem volt győzelemre képes, szóval olyan autót kell építenünk számára, amivel mindig az élen lehet.”
„Max 2024-ben azért lett világbajnok, mert egyszerűen ő Max. Körönként olyan 0,1-0,2 tizedmásodpercet hoz ki az autóból, amit semelyik másik versenyző nem találna meg.”
„Most rajtunk múlik, hogy olyan autót adunk-e neki, amivel nemcsak alkalmanként, hanem folyamatosan a győzelmekért küzdhet. Az előző szezonban ez nem sikerült. Volt, hogy mi voltunk a leggyorsabbak, és egy héttel később már sehol sem voltunk. A működési tartományunkat ki kell tágítanunk” – mondta a Sport Bild legfrissebb számában megjelent interjúban Marko.

A kérdésre, szerinte Verstappen tekinthető-e favoritnak 2025-ben is, kijelentette:
„Versenyzői szempontból senki sem ér fel a szintjére. Lewis Hamilton és Lando Norris sem. Max nemcsak a leggyorsabb, a teljes csomagot tekintve is a legjobb a Forma–1-ben.”
Mindez önmagában azonban még nem garantálna újabb sikert számukra. Marko elismeri, nagy kihívás lehet a címvédés. Hogy kik lesznek a fő ellenfeleik, az nem is kérdés számára. „A McLaren és a Ferrari. Mindkét csapatnak nagyon jók voltak az alapjai az előző szezon végén, és az autóik a legtöbb pályán jól működött. Erre építkezhetnek. Viszont: az én szememben senki sem emelkedik a két versenyzőjük közül” – emelte ki Marko.
Ez utóbbit aztán ki is fejtette. Az ellenfelek gyengeségeinek kihangsúlyozásával… „Lando Norris 2024-ben a bajnoki csatában megmutatta Max ellen, hogy mentálisan még nem áll bajnoki szinten. Oscar Piastriban benne van a potenciál, de még csak a harmadik szezonját kezdi. Emellett mindig pontokat fognak elvenni egymástól” – mondta a konstruktőri címvédő McLarenről.

Az elmúlt napok sztárjáról, Lewis Hamiltonról és a Ferrariról is beszélt.
„A Ferrarinál hasonló a helyzet. Leclerc talán jó az időmérőkön, de a versenyeken sokat hibázik. Lewis Hamilton pedig talán még gyors, de vajon egy teljes szezonon keresztül is? Ezt kétlem. Még ha jó Ferrarit is kap, és mi csak közepes Red Bullt adunk Maxnak, akkor is Maxra tenném a pénzem”
– mondta magabiztosan az osztrák.
A hétszeres világbajnokot emellett figyelmeztette is. „Hamilton talán rendelkezik a szükséges tapasztalattal ahhoz, hogy helyt álljon, de ha eleinte nem a Ferrari várakozásai szerint alakulnak a dolgok, vigyáznia kell, nehogy megint egy negatív spirálba kerüljön, mint a Mercedesnél. George Russell ott a háromból két szezonban legyőzte őt a bajnokságban.”

Marko két fő ellenfelet említett, amiből az feltételezhető, hogy a Mercedesben és George Russellben nem lát akkora fenyegetést. Ennek oka: „Russell egy jó versenyző, de ez nem tőle függ, hanem a Mercedestől. Ugyanaz a problémájuk, mint nekünk: a működési tartományuk. Túl szűk az a tartomány, amiben jó az autójuk. Emellett izgalmas lesz látni, hogyan teljesít Kimi Antonelli.”
A csillagosok újoncát, Andrea Kimi Antonellit sokan az új Verstappenként is emlegetik. Ez részben annak köszönhető, hogy mindössze 18 évesen kap máris lehetőséget egy élcsapattól az F1-ben. „Gyors, ez nem kérdés, ugyanakkor először bizonyítania kell a Forma–1-ben is. A Forma–2 után nagy ugrás ez. Sok csúcstehetség elbukott itt. Mindenesetre sok teszttel készült, és szeretné bosszantani Russellt, hogy ne váljon hamar második számúvá” – mondta az olaszról Marko, aki az évek során már sokszor bizonyította, hogy jó szeme van a tehetségekhez.