Nem álltak százával a szurkolók a gyárépület előtt, és nem foglalkozik vele annyit a médiahad, ám ezen a héten a Ferrarival debütáló Lewis Hamilton mellett más versenyzőnek is valóra vált egy gyerekkori álma. Liam Lawson a szerződtetésének múlt évi bejelentése után elárulta, már 8 éves gyerekként a Red Bull-lal versenyzett egy négyszeres világbajnok csapattárs ellen: Mark Webber karakterével próbálta legyőzni Sebastian Vettelt az F1 hivatalos számítógépes játékában… Pár év eltelt, és most a valóságban csapattársa egy négyszeres világbajnoknak a Red Bullnál: ő lett Max Verstappen új kollégája Sergio Pérez múlt év végi elbocsátása után.
Lawson tavaly arról is beszélt, hogy mindig áhítattal nézte a Red Bull-gyár bejáratánál kiállított autókat, valamint a csapat dicsőségét hirdető sok-sok trófeát, és arról álmodozott, hogy az őt fogadó autón az aktuális versenyzők neveinek egyike az övé lesz. Ez most megvalósul, hiszen csütörtökön immáron teljes értékű Red Bull-versenyzőként lépett be a Milton Keynes-i központba, hogy ő is megkezdje a munkát a csapattal.


Lawson szerződtetése óta a Red Bull vezetői több egyértelmű célzást is tettek arra, hogy továbbra is Max Verstappent tekintik a csapatuk vezérének, és csak egy erősebb másodhegedűsre volt szükségük a holland mellé, akivel esélyük nyílhat, amire 2024-ben Sergio Pérezzel nem: a konstruktőri sikerre.
Helmut Marko a német Sport Bildnek nyilatkozva tisztázta, mik az elvárásaik Lawsonnal szemben 2025-ben.
„Liam nem áll védelem alatt. Ugyan csak tizenegy versenyt teljesített a Racing Bullsszal, de most egy Red Bullban fog ülni. Nem várunk tőle győzelmeket, de rendszeresen pontokat kell szereznie, és közelebb kell lennie Maxhoz, mint Checo volt. Két-három tizedmásodperc már kielégítő tartomány lenne”
– számszerűsített a szakember.
Marko ugyanezen interjúban egyébként azt mondta, hogy véleménye szerint Verstappen még a mezőny legjobbjaihoz képest is képes 1-2 tized extrát kipréselni az autókból, vagyis nincs olyan versenyző a mezőnyben, aki nyers tempóban le tudná győzni őt.

Lawson helyzete tehát nem egyszerű, ugyanakkor azzal, hogy előre tisztázzák, nem helyezik túl magasra a lécet, némileg talán enyhítenek is e nyomáson.
Marko elárulta, az új-zélandi elsősorban annak köszönhetően ülhet idén a Red Bullba, mert mentálisan erős.
„Változást akartunk, mert Checo teljesítménye túlságosan sokat hullámzott. Ez elsősorban a mentális oldalnak volt köszönhető. Éppen ezért döntöttünk Liam mellett: a juniorversenyzőink közül e téren ő jár a legelőrébb. És Max csapattársaként erre szükség is van”
– magyarázta a tanácsadó.
Tisztességesen helyt állni – a Red Bull tehát ezt várja Lawsontól, se többet, se kevesebbet. Ez jelenti a minimumot ahhoz, hogy Lawson neve jó ideig ott virítson a gyárba lépőket fogadó autón. Azonban ez alighanem Lawson részéről is csak a minimumelvárás önmagától. A látványos vitrinekbe bizonyára ő is szívesen szolgáltatna némi „tartalmat”…
