Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Norris: Készen állok, bárki ellen megküzdök!

Norris: Készen állok, bárki ellen megküzdök!

BBC
Felkészültnek érzi magát Lando Norris egy 2025-ös bajnoki küzdelemre, bárki ellen is kelljen megvívnia.

A vágyott személyes sikert talán nem hozta el Lando Norris számára 2024, ám tanulóévnek így is remek volt. A brit már 2019 óta a Forma–1-es mezőnyt erősíti, ám bajnoki csatában és a győzelem tudományában még újoncnak számított az előző szezonban. 2025-ben már sikerekkel és önbizalommal felvértezve fut neki még egyszer, ismerve pár buktatót, tudva, mi mindenre kell odafigyelnie.

Norris a BBC podcastjának elismerte, fájó volt számára a tavalyi Max Verstappen elleni vereség, ugyanakkor visszatekintve elmondhatja, ezen tapasztalatok csak erősebbé tették őt versenyzőként. „Amikor szembesülsz a ténnyel, hogy most már vége, az kemény. Gyerekkorom óta ezt csinálom, és csak ezt akarom csinálni. Szóval amint leég a gyertya, vége, és ez fáj” – mondta Norris.

„Jó év volt, egészen büszke vagyok a teljesítményemre, arra, ahogyan nyomás alatt teljesítettem, amikor kellett. Elkövettem a magam hibáit, de közben sokat is tanultam ezekből. A következő évben meglesz, ami kell: van egy autónk, és hiszem, hogy vagyok elég jó versenyző, szóval minden adott, amire szükség van. Izgatottan vágok neki 2025-nek, tudva, hogy sokat tanultam, sokat fejlődtem, és készen állok a küzdelemre, bárki ellen!”

„A múltban voltak gondjaim az önbizalmammal, és talán a mostani szezonra sikerült úgy felépítenem, hogy magabiztosan kimondhatom, elég jó versenyző vagyok ahhoz, hogy bajnokságot nyerjek a következő évben, és bárki ellen képes vagyok megküzdeni” – jelentette ki a brit.

Lando Norris (Fotó: XPB)

Ehhez persze az is kell, hogy a McLaren tartani tudja az előző évi formáját. Andrea Stella csapatfőnök ugyanezen podcastban hangsúlyozta: hiába szerezték meg a konstruktőri címet, muszáj tovább javulniuk csapatként.

„Hihetetlenül naiv gondolat lenne azt hinni, hogy mert meglett a konstruktőri bajnoki cím, most megérdemeljük azt a jövőben is. Az ilyesmit jó munkával kell kiérdemelni, azzal, hogy jobb munkát végzel, mint 2024-ben.”

„Fontos beszélni arról is, milyen sok lehetőségünk van jobban csinálni dolgokat. 2024-ben megszereztük a konstruktőri címet, de a teljesítményelőnyünk átlagban 0,04% volt, és a pontkülönbség 2%. Egy szezonban 666 pont szerezhető, egy ekkora különbség pedig azt jelenti, hogy ha nem leszel jobb a következő évben, akkor fel kell készülnöd szembenézni a vereséggel. Továbbra is nyerni akarunk, ezért muszáj emelnünk a színvonalon a folytatásban is” – jelentette ki az olasz.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak