Már a 2024-es évben is nagy port kavart az FIA a „helytelen szóhasználat” miatt kiosztott figyelmeztetésekkel és büntetésekkel. A legemlékezetesebb Max Verstappn szankcionálása volt: a címvédőt egynapos közmunkára ítélték, amiért „csúnyán beszélt.”
Noha az FIA lépése ellen a mezőny egy emberként tiltakozott (a versenyzők érdekvédelmi szervezete egy nyílt levelet is publikált, amiben arra kérte a szövetséget, kezelje őket felnőttként, valamint érdeklődött arról, hová folynak be a pénzbüntetésekből származó összegek), a szövetség a 2025-es év elején még keményebb szabályokat hozott.
Mostantól a versenybírák még keményebb büntetéssel sújthatják a „helytelenül viselkedőket”, akik a pénzbüntetést követően a második és a harmadik vétség esetén már akár felfüggesztéssel vagy pontlevonással is számolhatnak.

A Telegraaf saját forrásaira hivatkozva arról ír, a szövetség döntése „komoly felháborodást” váltott ki a versenyzők között. Az eddigiek alapján nem lenne meglepő, ha ismét közösen, érdekvédelmi szervezetükön keresztül reagálnának, a lap viszont megjegyezi, egyelőre nem született döntés a kiállás mikéntjéről.
A holland lap egészen odáig megy, hogy a lépés akár még előrébb hozhatja Verstappen visszavonulását, aki már tavaly jelezte, amennyiben „így mennek tovább a dolgok” el fog gondolkodni azon, hogyan tovább…
A négyszeres bajnok többször beszélt arról is, hogy szívesen kipróbálná magát a sportautózás világában: említette a világbajnokságot (WEC) és Le Mans-t is. Igaz, a WEC ugyanúgy az FIA felügyelete alatt áll, a most bejelentett szigorítások pedig minden kategóriára érvényesek. Igaz, a büntetési tételek a megbízhatósági versenyzésben alacsonyabbak, mint az F1-ben.
