Immáron tényleg teljes értékű Ferrari-versenyzőnek érezheti magát Lewis Hamilton. A múlt évi korai bejelentése után egy évet várhatott arra, hogy a csapatváltásáról ne csak beszéljenek, hanem ténylegesen megélje azt, és azzal, hogy ezen a héten munkába állt Maranellóban, ez be is következett.
Hamilton először találkozhatott a tifosival személyesen úgy, hogy már Ferrari-vörösben volt. Belülről átélhette, mit is jelent a legendás márka különlegessége, és a gesztusaiból, a nyilatkozataiból egyértelműen kiderült: a csapatváltás felvillanyozza, új energiákkal és motivációval turbózza fel. A Maranellóban feltűnt Hamilton nem olyan volt, mint az elmúlt három év Hamiltonja. Boldognak, tettre késznek, elszántnak tűnt. És talán éppen ez, valamint az általa szeretett figyelem és felhajtás lehet az, ami átlendítheti a holtponton, a nehézségeken, amik a kritikusok szerint már a kiöregedésének jelei.
Hamilton a Get Hired Linkedin-platformnak nyilatkozva megerősítette, éppen ezen új energiák miatt döntött úgy, hogy 12 év után távozik a Mercedestől. Utalt rá: bár a csapatváltásában nyilvánvalóan van kockázat, érzése szerint többet kockáztatott volna azzal, ha a csillagosoknál maradt volna.
„Végső soron minden új lehetőség egy bizakodó ugrás. Senki sem tudja megjósolni a jövőt, szóval a munkahelyváltás – vagy az én esetemben a csapatváltás – mindig jelent némi kockázatot. Ugyanakkor hiszem, hogy több kockázat van abban, ha maradsz valahol, ahol kényelemben érzed magad, és elégedetté válhatsz. Nevezzük ösztönnek vagy megérzésnek, de tudtam, hogy a Ferrarival való szerződéskötés volt számomra a helyes lépés, és hogy ez jelentheti azt a kihívást, amire szükségem volt.”
„Sok hihetetlen ember dolgozik a csapatnál, akikkel már alig várom a közös munkát, és maximálisan bízom benne, hogy nagy dolgokat fogunk elérni együtt” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok.

Hamilton arról is beszélt, hogy ez a fajta folytonos megújulási vágy a hajtóerő nála, ami ennyire sikeressé tette őt oly sok éven át. „Én minden egyes új Forma–1-es szezont egy új fejezetnek tekintek. Még azokban az években is, amikor versenyeket és bajnokságokat nyertem, tudtam, hogy ez nem jelent garanciát semmire a következő szezonban. Én úgy vagyok vele, hogy minden egyes nap keményen kell dolgozni, hogy amikor visszaülök az autóba, ne csak ugyanolyan jó legyek, mint az előző szezonban, hanem jobb. Ez a szemléletmód és a folyamatos fejlődés – mindegy hogy kicsi vagy nagy mértékű – juttatott el oda, hogy sokkal több mindent elértem, mint amit valaha is lehetségesnek gondoltam.”
Ennek kapcsán amolyan karrierépítési tanácsot is megfogalmazott. „Mindenki más, szóval csak az mutathat irányt, ami igazán működik nálad. Amíg a szenvedélyedet követed és olyan kihívásokat találsz, aminek látod értelmét az életed szempontjából, és megfelel a képességeidnek, addig rendben vagy. Nem az alapján kell mérned, mi a jó munka vagy a siker, hogy te mit gondolsz arról, hogy mit kéne tenned. Olyasmit kell keresned, ami kiteljesít és olyan életet eredményez, amilyenre vágysz” – mutatott rá.