Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Herbert: Verstappen megfélemlítette a többieket

Herbert: Verstappen megfélemlítette a többieket

GPBlog
A versenybíróként is dolgozó Johnny Herbert egyetért George Russell-lel abban, hogy Max Verstappen éveken keresztül megfélemlítette ellenfeleit. Megjegyezte azt is, a Mercedes versenyzőjének tavalyi kiállása volt a megfelelő reakció a holland viselkedésére.

A 2024-es szezon végének egyik legtöbbet emlegetett eseménye Max Verstappen és George Russell szócsatája volt, ami a Katari Nagydíj után vette kezdetét, amikor a címvédő jelezte, már nem tudja tisztelni ellenfelét.

Ennek oka az volt, hogy Russell egy időmérős incidens (Verstappen feltartotta őt, de egyikük sem volt gyors körön) után a Red Bull pilótájának elmondása szerint a bírói szobában azért lobbizott, hogy ő büntetést kapjon. Amit végül meg is ítéltek neki. Később aztán, a szezonzáró sajtónapján Russell visszavágott

A Mercedes versenyzője akkor arról beszélt, Verstappen megfenyegette őt, hogy a rajtnál falba teszi. Hozzátette, a holland évek óta tudatosan félemlíti meg ellenfeleit. A vitát az év végén elvileg sikerült rendezni, annak „utórengései” viszont még érezhetőek.

Johnny Herbert (Fotó: Moy / XPB Images)

Kikérték róla például Johnny Herbert véleményét is, aki jelezte, egyetért Russell-lel abban, hogy Verstappen sokszor durva volt ellenfeleivel. „Szórakoztató volt, hogy tavaly Max játszadozott és megfélemlítette a versenyzőket a megjegyzéseivel, de elkezdtek lázadozni ellene és visszaszóltak. Elkezdtek kiállni ellene. George volt az egyik, aki szembeszállt vele” – fogalmazott.

Herbert megjegyezte, tetszett neki az, ahogyan Russell reagált. „Szerintem a sportban szükségünk van erre. Valakinek ki kell állnia az ellen a versenyző ellen, aki megjegyzéseket tesz a pályán történtekkel kapcsolatban. Tisztelniük kell egymást és néha tisztelet kell mutatni.”

„Néha ki kell állni és el kell mondaniuk, hogy valami nem helyes, úgy ahogyan azt Russell tette a sajtótájékoztatón. Ez egy erősség és rendelkezni is kell vele, mert Verstappen meg akarja félemlíteni a versenyzőket, akikben kérdések támadnak azzal kapcsolatban, mikor próbálkozott ezzel, melyik kanyarban, a bajnokság melyik szakaszában” – magyarázta.

Végül rámutatott, Verstappen érzése szerint elgondolkodott Russell megjegyezésein. „Olyan, mintha kérdőjelek pörögnének a fejében. Max magabiztos és imádja irányítani a történéseket. Lando (Norris) azt hiszem, megtanulta ezt, és látja, hogyan kell kiállni Verstappennel szemben.”

George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: George Russell és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak