Amiről a múlt év végén Abu-Dzabiban lemaradtak, azt most kell pótolniuk. Az előző szezon végén Frédéric Vasseur és Lewis Hamilton is higgadtan nyilatkozott arról, hogy a többi csapatot váltó versenyzővel ellentétben nekik nem lesz módjuk már decemberben megkezdeni az egymással való ismerkedést, mivel a Mercedes nem engedte el idő előtt a bajnokát az évzáró tesztre.
A dolgot maga Hamilton sem erőltette, mivel elmondása szerint nem Abu-Dzabiban és nem ilyen körülmények között képzelte el az első ferraris pályatesztjét. Amire vágyott, azt e hét szerdán kapta meg: Fioranóban 49 kilométert teljesíthetett a Ferrari 2023-as autójával, majd üdvözölhette az őt megváltóként éltető tifosit.
Míg a mostani első gyakorlás főként az ismerkedésről szólt, a folytatásban már komolyabb és produktívabb munka következik. A Ferrari a jövő héten három napra Barcelonába költözik, ahol folytatja a régi autós tesztprogramját.
Az olasz Autoracer információi szerint január 28-ára, 29-ére és 30-ára, vagyis keddtől csütörtökig foglalták le a pályát. E három napban Lewis Hamilton és Charles Leclerc is bevetésen lesz az SF-23-assal, a régi autós teszt keretében, mely jogcímen mindketten 4 napot teljesíthetnek az év során. A vörösök felkészülése ezzel azonban korántsem ér véget. Egy héttel később a hétszeres világbajnoknak a 2024-es Ferrarit is lehetősége lesz kipróbálni: a csapatuk a Pirelli gumitesztjén vesz részt a katalán pályán.
E gyakorlás már a 2026-os abroncsok fejlesztéséről szól, és mivel az új szabályok értelmében a gumik elöl 25, hátul 30 milliméterrel keskenyebbek lesznek, az SF-24-est egy átalakított változatban, amolyan „öszvérautóként” fogják pályára küldeni az olaszok. Hamilton számára e teszt remek lehetőséget kínál az extra kilométerek megtételére.

A Pirelli-teszten Barcelonában már társa is lesz a Ferrarinak: az új gumikat tavaly már tesztelő McLaren csatlakozik hozzájuk, szintén egy átalakított autóval.
Hamilton tehát legalább három tesztnappal és két korábbi autó megismerésével várja a 2025-ös autójának bemutatóját, amire február 19-én Maranellóban kerül sor. Ezt követően aznap még az új modellel is teljesít egy filmes napot Fioranóban, mielőtt február 26-án nekivágna az F1 háromnapos kollektív tesztjének Bahreinben.
A mostani szerdai teszt innen nézve valóban csak amolyan bevonulás volt. Egy ébresztő a téli álomból, ami után innentől már nincs megállás!