Új autóink még nincsenek, de ez nem akadálya annak, hogy a Forma–1-es csapatok már száguldozzanak Európa különböző versenypályáin. A Haas, a Racing Bulls, a Mercedes, a Sauber és a Ferrari után ezen a héten a McLaren is csatlakozott a téli csendet megtörő istállókhoz, és Franciaországban teljesítette az első tesztnapját.
A konstruktőri címvédő egy gumiteszten vesz részt szerdán és csütörtökön a franciaországi Le Castellet-ben. Átalakított MCL60-as (2023-as szezon) autójukat elsőként Oscar Piastri vitte pályára tegnap – meglehetősen extrém körülmények között.

A Pirelli ezen a héten a 2026-ra fejlesztett új esőgumijait teszteli a Paul Ricard-versenypályán, ahol szerda délelőtt sokáig a rendkívüli hideg hátráltatta ezen munkájukat.
Volt, hogy a pálya hőmérséklete -2 Celsius-fok volt, így az ausztrál versenyző kezdetben inkább csak a garázsban rostokolt.
A helyzet aztán délutánra változott, és sikerült is pótolni a fagy miatt elmaradt köröket. A kétszeres futamgyőztes összesen 120 kört teljesített egy 3,463 kilométeres vonalvezetésen, melyen a legjobb ideje 1:07,008 másodperc lett. Piastri kipróbálta a köztes esőgumikat és az esőgumikat is, melyek a slickekhez hasonlóan keskenyebbek és kisebb átmérőjűek lesznek, mint a 2025-ös változatok, de továbbra is 18 colos felnin.

A munkát csütörtökön a tavalyi bajnokság második helyezettje, Lando Norris folytatja – szintén esőgumikkal. A csapadékot jósoló előrejelzések innen nézve kedvezőek a teszthez ám a Pirelli kiemelte, az első naphoz hasonlóan így is bevethetik a dél-franciaországi pálya öntözőberendezését, hogy megfelelő vízmennyiség legyen az aszfalton.
A Pirelli jövő héten már Barcelonában folytatja a 2026-os gumitesztjét, immáron a száraz pályára szánt abroncsokkal. Február 4-én és 5-én a McLaren és a Ferrari lesz a segítségükre ebben.