Az Alpine tavaly a vártnál sokkal gyengébben vágott neki a szezonnak: az első megmérettetések időmérőin rögtön kiestek a Q1-ben, a futamokon pedig esélytelenek voltak a pontszerzésre. Később aztán fokozatosan fejlődtek, az év végén pedig komoly előrelépést tettek.
Az erős zárásnak köszönhetően a csapat a hatodik helyen végzett a bajnoki tabellán, ami a kezdés fényében kimagasló eredménynek tűnik, a korábbi éveket nézve viszont a legjobb jóindulattal is csak egy „átlagos” pozíció a csapat számára. Ami a folytatást illeti, rutinos versenyzőjük, a 2024-es szezon végén több kiugró eredményt is szállító Pierre Gasly magabiztos.
A francia szerint tavaly sikerült jó lendületet venni, ennek köszönhetően pedig 2025-ben célba vehetik az ötödik helyet, vagyis a négy nagycsapat mögött, a „középmezőny élén” végző Aston Martin legyőzését (az első négyes a jelenlegi rendszerben messzinek tűnik).

„Szóval, ha megnézzük a fejlődést, egyértelműen látható, hogy a megfelelő irányba haladunk. Biztos, hogy jobb csapattal vágunk neki 2025-nek” – utalt korábban a tavalyi év komoly személyi változásaira (új csapatvezető állt munkába Oliver Oakes személyében, David Sanchez vette át a technikai igazgató posztját, Flavio Briatore pedig visszatért tanácsadóként), amelyek már hatásukat is éreztetik.
Ami a célokat illeti, az Autosport kérdésére határozottan megjegyezte: „Az első ötben lehetünk a konstruktőrök között. Ez az a cél, amit el szeretnék érni, és szerintem ez egy olyan cél, ami a csapatunk számára mindenképpen elérhető.”
„Egyértelmű, hogy mélyen, a lelkem legmélyén ennél többet szeretnék” – tette hozzá őszintén, jelezve, hogy mint minden riválisnak neki is a győzelem és a bajnoki cím a cél. „De most tárgyilagosnak kell lennem. Tudnom kell, hogy a mezőny szoros, versenyképes. Jelentős változásra nem számítok a tavalyi évhez képest.”
