Míg a 2024-es szezon hosszú évtizedek óta először újonc nélkül rajtolt el, idén öt zöldfülű is ott lesz a mezőnyben – Liam Lawsonnal együtt pedig hat olyan pilóta, aki most kezdi első teljes királykategóriás szezonját.
Ráadásul meglehetősen ígéretes fiatalok lesznek ott a rajtrácson, nem meglepő tehát, hogy komoly várakozások előzik meg a debütálásukat. Erről beszélt az F1 aktuális eseményeit gyakran véleményező Johnny Herbert is, aki számos rajongóhoz és szakértőhöz hasonlóan erősen kíváncsi arra, hogyan teljesítenek majd a 2025-ös újoncok.
A brit három fiatalt emelt ki: az F2 aktuális bajnokát, Gabriel Bortoletót, a Mercedes 18 éves tehetségét, Andrea Kimi Antonellit valamint a Haasnál debütáló Ferrari-juniort, Oliver Bearmant. Elárulta azt is, szerinte melyikük emelkedhet majd ki az ígéretes ötösből.

„Idén oda kell figyelnünk Bearmanre” – húzta alá Herbert. „Ami engem illet, szerintem ő lesz az, aki valószínűleg a legjobbat hozza majd ki ennek a fiatal csapatnak a tagjai közül” – dicsérte honfitársát, aki 2024-ben három hétvégén már részt vehetett: egyszer a Ferrari beugrósaként kétszer pedig a Haasszal, szintén tartalékos szerepben.
„Aztán ott lesz még Isack Hadjar is. Tetszett, amit az F2-ben csinált” – folytatta. „Kedvelem Gabriel Bortoletót, mert tetszett, ahogy az F2-ben teljesített. Tetszik a keménysége és az eltökéltsége, tetszett, hogy olyan pozícióba hozta magát, hogy megnyerhette a bajnokságot.”
„Most Nico Hülkenberg ellen kell versenyeznie. Ez egy jó lehetőség számára. Láthattuk, hogy Bearman is odatette magát ellene. Volt, hogy gyorsabb tudott lenni Hülkenbergnél. Érdekes lesz látni azt is, mire képes Kimi Antonelli. Az első edzése nem volt túl jó Monzában, így most javítania kell a hírnevén, hogy elnyerje az emberek támogatását” – emelte ki.
Megjegyezte, csapattársak tekintetében valószínűleg Antonelli lesz a legnehezebb helyzetben. „George Russell ellen fog küzdeni, és ő egy nagyon-nagyon magabiztos, okos fiatalember, aki szerintem nagyon nehéz lesz megtörni.”
