Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kiskocsin csempészték az F1-es paddockba, Senna DVD-k alapján lett példaképe – ő a Mercedes újonca

Kiskocsin csempészték az F1-es paddockba, Senna DVD-k alapján lett példaképe – ő a Mercedes újonca

Mercedes
A példaképét csak DVD-kről ismeri, az F1-es paddockba pedig először titokban, egy kiskocsin lopta be az apja. Andrea Kimi Antonelli sztorizgatott az F1-es debütálása előtt.

Lépett egy merészet a Mercedes azzal, hogy 18 évesen egyből a saját csapatánál alkalmazta Andrea Kimi Antonellit, azt azonban nem lehet állítani, hogy nem ismernék még elég jól. Már 12 éves kora óta az utánpótlásprogramjuk tagja, és meg vannak róla győződve, hogy egy csiszolatlan gyémánt van a kezükben, akinek csak kellő időt kell adni, és szépen fog ragyogni.

Antonelli számára sem ismeretlen már az F1-es csapat, hiszen tavaly 9000 kilométert tesztelt velük Európa különböző versenypályáin, és a szimulátorukban is gyakori vendég. Mint azt a Mercedes honlapjának elmesélte, az első F1-es látogatására így is sajátos körülmények között, egy kicsit tilosba tévedve került sor…

„Hockenheimben történt, 2014-ben” – mondta Antonelli, aki akkor még csak 8 esztendős volt, így nem volt keresnivalója a paddockban.

Szerencséjére apja, Marco akkoriban a Porsche Szuperkupa mezőnyének tagja volt, így bejárása volt a pályára.

„Nem léphettem be, mert túl kicsi voltam. Apám úgy döntött, elrejt engem egy rakás gumi közé, és végiggurít egy kiskocsin. Egy esernyőt tettünk felülre, hogy még nehezebb legyen észrevenni! Végigmentem, be a boxutcába, aztán apám egy barátja szerzett nekem belépőt. Egy órát nézelődhettem, és nagyon klassz élmény volt. Azóta is nevetünk a kiskocsis történeten”

– mondta Antonelli.

Az F1-es belépője tehát sajátosra sikeredett. Idén már nem kell rejtőzködnie senki elől.

Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)

Van valami sajátos azonban abban is, ahogyan Antonelli példaképet választott. Idoljának a háromszoros világbajnok Ayrton Sennát tartja, holott a brazil már 12 évvel az ő születése előtt életét vesztette Imolában. „Mindig magukkal ragadtak az érzések, amikor videókat néztem Sennáról. Gyerekként minden DVD-t megnéztem a szezonokról a nyolcvanas évektől a kétezres évekig, és emlékszem, hogy az egyiken Ayrtont néztem, és ez igazán emlékezetes volt.”

„Tudom, nem voltam elég szerencsés ahhoz, hogy láthassam őt versenyezni, de amikor megnéztem ezeket a videókat, kezdtem rájönni, hogy milyen hihetetlen versenyeket teljesített.”

„Megnéztem a dokumentumfilmjét is, és a közelmúltban a sorozatot is. Ő a példaképem, azért is, amilyen a pályán kívül is volt. Hihetetlen versenyző volt, de hihetetlen személyiség is. Ez inspirált. Ha csak a töredékét el tudnám érni a pályafutásom során annak, amit ő elért, az nagyon klassz lenne” – mondta az olasz.

A Senna iránti tisztelete olyannyira nagy, hogy még az F1-es rajtszámválasztásában is volt szerepe a brazilnak. Antonelli azért is a 12-es rajtszámmal vág neki a királykategóriás pályafutásának, mert Senna is ezzel versenyzett az első három évében a Lotusnál, és 1985-ben ezzel szerezte az első győzelmét Estorilban. „De ezt a számot használtam már az első együléses versenyeimen is” – tette hozzá Antonelli. „A Forma–4-ben egyből a tizenkettessel kezdtem, és elég jól ment ezzel a számmal. Remélhetőleg az F1-ben is így lesz. Emellett tizenkét éves voltam, amikor csatlakoztam a Mercedes juniorprogramjához, szóval ez is benne van.”

Borítókép: Andrea Kimi Antonelli (Fotó: Mercedes)

További tartalmak