Meggyőző szezon áll a Mercedes fiatal versenyzője mögött: 2024-ben a legtöbb fontos statisztikai mutatóban felül tudta múlni hétszeres világbajnok csapattársát, Lewis Hamiltont, ami komoly ütőkártya a kezében.
Formáját látva és tudva, hogy egyre rutinosabb, 2025-ben pedig a Mercedes első számú pilótájaként vághat neki a szezonnak, egyre többen tekintenek rá afféle „titkos esélyesként” (a legnagyobb kérdés vele kapcsolatban egyezményesen az, hogy elég gyors autót készítenek-e a csillagosok számára ahhoz, hogy harcba szállhasson a győzelmekért).
Juan Pablo Montoyát viszont még nem győzte meg a brit pilóta, legalábbis azzal kapcsolatban még nem, hogy fel tudna-e érni a csúcsra a királykategóriában, hiszen a legtöbb fontos képességgel rendelkezik, egy viszont érzése szerint nincs meg benne.

A kolumbiai úgy véli, Russell nem elég agresszív, legalábbis ami a pályán folytatott test-test elleni küzdelmekben. „Russellnek megvannak a bajnoki címhez szükséges képességei, de szerintem túl kedves a versenypályán. A legtöbben most egy kedves srácnak tartják. Ezen változtatni kellene. Lehet, ő sem ilyen megítélésre vágyik.”
Ami a 2025-ös esélyeket illeti, Montoya szerint a tavalyi konstruktőri bajnok, a McLaren, számít favoritnak, a csapat két versenyzője közül pedig továbbra is Lando Norrist érzi esélyesebbnek. „Ha fel kéne tennem az összes pénzem, én Landóra fogadnék” – mondta.
„A tavalyi év végén beérett, a McLaren pedig domináns a csapatok között. Oscar Piastrinak néhányszor le kell győznie őt az időmérőkön, hogy növelje az önbizalmát. Norrisnak jobb a versenytempója. Piastri akkor kényszerítheti hibára, ha jobb lesz a kvalifikáción. Norris akkor esélyes, ha a McLaren továbbra is jó autót készít, de ha ellazul, Oscar legyőzheti” – emelte ki.
