Az Audi debütálása kapcsán többször felmerült, a gyártó akár hátrányba is kerülhet azzal, hogy saját németországi bázisa mellett a Sauber svájci központjában készíti majd F1-es autóit, ezzel ugyanis sok az Egyesült Királyságban dolgozó szakembertől „elvágja” magát.
Most kiderült, hogy a karikások ezen a téren is előrelépnek: 2025-ben létrehoznak egy mérnöki központot, mégpedig az Egyesült Királyságban található „motorsportvölgyben”, vagyis a legtöbb csapat és beszállító bázisához közel. A helyszínről még nem született döntés, de Bicester, Silverstone és Milton Keynes is a „jelöltek között” van.
A hivatalos közlemény szerint ezzel a lépéssel a csapat „kibővíti jelenlétét és befolyását a Forma–1 globális környezetében” és így elősegítheti a „legjobb szakemberekkel való együttműködést” és a „helyi mérnök-tehetségek bevonását” a projektbe.

A szóban forgó mérnöki bázis létrehozását az Audi „műszaki képességeinek javítására és bővítésére irányuló stratégia kulcselemének” tekintik. A cél az, hogy az egység a lehető leggyorsabban, már 2025 nyarán, vagyis hónapokkal az Audi debütálása előtt üzemeljen.
„Izgatottan várjuk, hogy megnyithassuk műszaki központunkat az Egyesült Királyságban” – fogalmazott a bejelentéskor a Sauber ügyvezetője, Mattia Binotto. „Ezzel kiegészítjük a hinwili bázisunkat, amely továbbra is a mérnöki tevékenység központja marad és ahol komoly mértékű növekedést tapasztalunk.”
„A terjeszkedés lehetővé teszi számunkra, hogy a világ legdinamikusabban fejlődő motorsportos ökoszisztémájának a közelében maradjunk. A víziónk egy erős hálózat létrehozása Hinwil és az Egyesült Királyság között, ami segíti a teljesítményt és erősíti az innovációt” – tette hozzá.
