Sokáig úgy tűnt, Valtteri Bottas 2025-ben is a Sauber versenyzője lesz, végül azonban a svájciak úgy döntöttek, Gabriel Bortoletót szerződtetik a korábban már bejelentett Nico Hülkenberg mellé, finn pedig a csapattársával, Csou Kuan-jüvel együtt távozott.
Bottas ezzel a királykategória mezőnyéből is kiszorult, a Forma–1 világát azonban nem kell elhagynia, hiszen korábbi csapata, a Mercedes mentőövet dobott neki egy tartalékversenyzői szerződés formájában. Ami az opciókat illeti, a nemzetközi sajtóban többször felmerült, hogy Bottas előtt több ajtó is nyílhatott volna, hiszen voltak, akik érdeklődtek iránta.
Most ő maga is felfedte, valóban tárgyalt néhány riválissal: a rutinos finn két alakulatot nevezett meg konkrétan (a Williamst és a Haast), valamint beszélt arról is, érzése szerint miért úszott el az a lehetőség, amit kiszemelt magának.

„Hosszú ideig nagyon mély tárgyalásokat folytattunk a Williamsszel” – nyilatkozta a RacingNews365-nek a lehetőségei kapcsán. „Ez (a Williams) vált prioritássá számomra, de az év elején beszéltünk Ajaóval (Komacu) is arról, hogy a Haas autóját vezessem. De úgy döntöttem, inkább arra összpontosítok, hogy a Williamshez kerüljek.”
„De aztán erre nem került sor Carlos (Sainz) érkezése és az anyagi hozzájárulása miatt. Akkor az Audi projektje maradt, ami szép lett volna, de azt hiszem, a vezetőség úgy látta, változtatásra van szükség a pilóták terén is” – magyarázta.
Elmondta, ez (hogy az Audi másokkal is egyeztet) hamar világossá vált számára. „A szerződésem lejártával sok kérdés maradt a jövőt illetően. De bíztam benne, hogy ott lehetek a rajtrácson, mert úgy tűnt, ott lehetek. Az Audinak döntenie kellett a jövő versenyzőiről. Néhányan engem akartak, de mások inkább változtatni szerettek volna és egy fiatalt igazoltak volna.”
„Nehéz volt, mert kaptam jelzéseket arra vonatkozóan, hogy a projekt oszlopa lehetek. Főleg, mikor Mattia (Binotto) megérkezett. Így nehéz volt elmerülni valami másban. Ilyenkor is szétnézel, de nem kötelezed el magad semmi mellett. Csak arra vártam, mikor írjuk alá a szerződést. Ez heti kérdéssé vált, és amikor késett, megértettem, valami történik, és az nekem nem lesz jó” – emlékezett vissza.
