Ahogyan a végéhez közeledünk a rövid téli szünetnek, egyre több Forma–1-es csapat árulja el, mikor mutatja be új autóját, leplezi le 2025-ös versenyöltözetét, vagy teszi közzé, hogyan nevezte el a legújabb modellt.
Esetleg ad ízelítőt arról, hogyan szól az aktuális versenygépbe épített erőforrás – a McLaren ezt szerdán, kora este pipálta ki.
A rövid felvételen azt hallhatjuk, hogyan duruzsol a Mercedes-erőforrás, ami 2025-ben is alaptartozék lesz a McLaren-autókban. A mellékelt képről pedig talán az is kiderül, hogy az autó az MCLXX nevet fogja viselni (hogy valóban ez a név, azt az istálló nem erősítette meg).
The sound of 2025 🔊🔥 pic.twitter.com/p7BM568gMR
— McLaren (@McLarenF1) February 5, 2025
Ami a felállást illeti, az Aston Martin mellett a konstruktőri címvédő az egyetlen alakulat, ahol nem történt változás a pilóták terén, vagyis Lando Norris és Oscar Piastri vezeti majd az autókat.
A csapatot a tavalyi szép sikerek miatt sokan 2025-ben is favoritnak tartják, hiszen a szabályok viszonylag változatlanok maradtak, 2024-et pedig remek formában zárták (a konstruktőri címet 1998 óta először sikerült elhódítaniuk).
Arról, mikor leplezik le új autójukat a csapat egyelőre nem közölt információt (azt már tudjuk, hogy a festést az F1 hivatalos eseményén kell bemutatniuk), ahogyan arról sem, mikor lesz annak bejáratása.
