Kedden a spanyolországi Barcelonában folytatta a 2026-os gumik tesztelését a Pirelli, ezúttal a száraz pályás abroncsokon. Előző heti segítőjéhez, a McLarenhez ezúttal a Ferrari is csatlakozott. Előbbi csapat a 2023-as, utóbbi a 2024-es átalakított autóját küldte pályára. A wokingiaknál Lando Norris rótta a köröket, a maranellóiaknál pedig mindkét versenyző lehetőséget kapott.
Hamilton most vezethette először a Ferrari tavalyi autóját, miután két hete Fioranóban és a múlt héten Barcelonában is a 2023-assal tesztelt. Mivel a Pirelli 2026-ra szánt abroncsai kisebbek a jelenlegieknél, a Ferrari átalakította a felfüggesztést, továbbá a jövő évi szimulációkhoz igazodva nagyjából 20%-kal csökkentette a leszorítóerőt, ami azt jelenti, hogy a monzai aerodinamikai konfigurációt használták.
A nap legmozgalmasabb részét a délelőtt jelentette, amikor Hamilton és Norris a gumikat tesztelte, Leclerc pedig az SF-23-assal pótolta a múlt héten csapattársa balesete miatt elmaradt második régi autós tesztnapját. A Ferrarinál délután műszakváltás történt: Leclerc átült a tavalyi autóba, Hamilton pihenőt kapott.

A Pirelli közleménye szerint a három versenyző a gumiteszten összesen 332 kört, azaz 5 versenytávot teljesített.
A legtöbb kört az egész nap dolgozó Norris futotta, 159-et, és ő bizonyult a leggyorsabbnak is 1:15,215 másodperces eredménnyel. Hamilton 87 kört ment, és valamivel gyorsabb volt a 86 kört abszolváló Leclerc-nél. A brit 1:15,930 másodperces eredménnyel zárt, kollégája 1:16,060 másodpercessel.
Hogy milyen gumikat használtak éppen, az nem derült ki. A Pirelli a nap során a három legkeményebb keveréket, az 1-est, a 2-est és a 3-ast vetette be.
A teszt szerdán is három versenyző résztvevővel zajlik. A McLarennél Oscar Piastri áll munkába, a Ferrarinál délelőtt Leclerc, délután Hamilton rója a kilométereket.
Képgaléria: