Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Montoya: Egy gyors Ferrarival Hamilton legyőzhetetlen lesz

Montoya: Egy gyors Ferrarival Hamilton legyőzhetetlen lesz

Crash
Amennyiben gyors autót kap a Ferraritól, Lewis Hamilton régi fényében tündökölhet, és valószínűleg senki sem fogja megállítani őt – jelentette ki a korábbi F1-es futamgyőztes, Juan Pablo Montoya.

Mióta kiderült, hogy Lewis Hamilton elhagyja a Mercedest és a Ferrarinál folytatja pályafutását, az F1-es közeg izgatottan találgatja, mire megy a hétszeres világbajnok új csapatával, ahol januárban már munkába is állt, azóta több tesztet is teljesített.

A legtöbbször feltett kérdés természetesen az, összejöhet-e a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki cím, vagy Hamilton F1-es mércével mérve már „túl idős” ahhoz, hogy elérje ezt a mérföldkövet. A Williams és a McLaren korábbi versenyzője, Juan Pablo Montoya jelezte, Hamilton kora miatt ő nem aggódik, hiszen továbbra is felkészültnek és erősnek látja.

Akárcsak az Aston Martinnál teljesítő, szintén a 40-es éveiben járó Fernando Alonsót. „Az történik Hamiltonnal, ami Alonsóval. Még mindig megvan a tempójuk és továbbra is a legjobb tíz közé tudnak kvalifikálni. Ha jobb autójuk lenne, még előbb végeznének” – nyilatkozta a kolumbiai a Crashnek.

Juan Pablo Montoya (Fotó: XPB)

Montoya szerint tehát a siker nem Hamiltonon fog múlni, hanem a Ferrarin, vagyis az olaszoknak kell győzelemre esélyes autót készíteniük, és ha ez megvan, versenyzőjük szállítani fogja a jó eredményeket. „Ha gyors autója lesz, idén a régi Hamiltont látjuk majd. Azt a Hamiltont, akit senki sem tud legyőzni, még Max Verstappen sem” – emelte ki.

Jelezte, a Ferrarinak arra is oda kell figyelnie, hogy folyamatosan szinten Hamilton önbizalmát, a britnek ugyanis kiemelten fontos az, hogy érezze, számítanak rá, bíznak benne. „A legfőbb kérdés a Ferrari számára az, hogyan tartják majd motiváltan?” – tette fel a kérdést.

Ami az esélyeket illeti, Montoya korábban már jelezte, a McLarent tartja a 2025-ös szezon favoritjának, és ezt továbbra is így látja. „A Ferrari mindent bele fog adni, hogy versenyképes legyen az idény során. A Mercedesnek nem kell sokat kockáztatnia” – utalt arra, hogy a csillagosok talán már 2026-ra figyelnek. „A McLarennek jó esélye van arra, hogy a változások előtt domináljon.”

Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak