Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Amikor Alonso úgy elpáholta gokartban a Sauber újoncát, hogy aznap aludni is alig tudott…

Amikor Alonso úgy elpáholta gokartban a Sauber újoncát, hogy aznap aludni is alig tudott…

Pitstop
A tanítvány a mester ellen – Gabriel Bortoletónak idén az F1-ben adatik meg e lehetőség menedzserével, Fernando Alonsóval. Az első összecsapásukra ugyanakkor már a gokartban sor került – és ez fájó emlék a brazil tehetségnek…

Nem mindennapi ellenfele lesz egymásnak a 2025-ös F1-es mezőnyben Fernando Alonso és Gabriel Bortoleto: a spanyolok veteránja 2022 óta a Sauber újoncának egyik menedzsere. Bortoleto pályafutását az Alonso által létrehozott A14 menedzsmentcég egyengeti, és bár a mindennapi ügyeket nyilvánvalóan nem a kétszeres világbajnok intézi, bizonyos fokig azért ő is részt vesz a versenyzőikkel közös munkában, és tanácsokkal látja el az új generációt.

Bortoleto szerződtetésének bejelentése után mindkét versenyző elismerte, érdekes lesz az F1-ben küzdeniük egymással. Ám mint azt a múlt évi Forma–2-es bajnok egy 2023-as podcastban elárulta, nem ez lesz az első alkalom, hogy összemérik a tudásukat a versenypályán. Bortoleto a Pitstopnak mesélt arról, hogy 2022 decemberében, még gokartversenyzőként nyílt lehetősége osztozni Alonsóval a spanyol saját gokartpályáján. Az élmény azonban nem volt olyan felemelő, mint szerette volna. Sőt, valójában nagyon is bosszantó volt számára… Csúnyán alábecsülte ugyanis Alonso gokartos tudását!

„A fickó gyors! Nagyon őszinte leszek! Tudtam, hogy ez az ő gokartpályája, tudtam, hogy ő mindig vezet, de arra nem számítottam, hogy ennyire gyors lesz a gokarttal. Már nem versenyez gokartokkal, és az F1-es versenyzők általában ugyan jók gokartban, de már többé nem szupersztárok. Azok voltak a gokartos időszakukban, de mivel annyi teendőjük van a szezon során, amikor szabadidejük adódik, nem akarnak semmit csinálni, ezért nem gokartoznak annyit. Ilyenkor elveszíted a gokartos érzést, a vezetés érzését, és ezzel sokat romlik a köridőd is az évek során.”

„Fernando viszont… ember! Volt ott pár gokartos az ő gokartcsapatából aznap, akik versenyeket nyertek az Európa-bajnokságon, de ő mindenkit legyőzött!”

– mesélte még mindig hitetlenkedve a brazil.

Bortoleto megjegyezte, Alonso teljesen más stílusban vezette a gokartot, mint a kategória aktuális legjobbjai, ám a köridők a spanyolt dicsérték. „Az F1-hez nehéz viszonyítani, mert ott annyira nagy a leszorítóerő, és annyira precíznek kell lenned. De igen, ő egy nagyon agresszív versenyző, és a gokartban is az. Az idős versenyzőknek van egy gokartos stílusa. Ha megnézzük, a nyolcvanas és kilencvenes években mindenki farolt a gokartjával. És ha megnézzük a mai Fernandót a gokarttal, még ma is így vezet. De nagyon gyors tud lenni a saját gokartos vezetési stílusával.”

Fernando Alonso és Gabriel Bortoleto (Fotó: X)

Ami a közös gokartozást illeti, Bortoleto elismerte, Alonso annyira letaglózta őt a tempójával, hogy aznap este még aludni is alig tudott, a veresége annyira bántotta az önérzetét. „Ez az ő pályája, ismeri minden apró részletét, de még így is… Nem egy tizeddel volt gyorsabb mindenki másnál, hanem néggyel! Nem számítottam erre. Mentem vezetni, és úgy gondoltam: rendben, talán olyan gyors leszek, mint ő, mert már jó ideje nem versenyzett. Erre az első alkalommal legyőzött.”

„Délelőtt vizes volt kicsit a pálya, de slickeken voltunk, és én szeretem az ilyen körülményeket, mert elég sokat gyakoroltam így Brazíliában. Akkor én voltam a leggyorsabb, egy-két másodperccel mindenki előtt, mert képes voltam felmelegíteni a gumikat.”

„Fernando csak délután érkezett, amikor a pálya már száraz volt. Az első menet után bumm, egy másodperccel gyorsabb volt nálam… Én meg: »Ember! Ez mi?! Miért vagyok ilyen lassú?!« Aztán csak folytattam a vezetést, mentem és mentem, és a nap végére három-négy tizeddel voltam lassabb nála.”

„Éjszaka nem aludtam valami jól. Arra gondoltam: »Ember, négy tizeddel lassabb…« Másnap aztán sikerült javítanom, de ő akkor már nem ment, mert hivatalos volt valahová. Nem tudom, addigra az ő szintjén voltam-e vagy sem. Biztos, hogy még akkor is gyorsabb volt nálam, de nem is tudom. Szeretnék még egyszer versenyezni vele! Visszavágót akarok!” – mondta nevetve.

Idén megkaphatja az esélyt erre – de már az F1-ben.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Ami a viszonyukat illeti, Bortoleto elmondta: „Nagyon jó a kapcsolatunk. Nem beszélünk napi szinten, sem minden héten, de amikor tanács kell, bármikor felvehetem a telefont, írhatok neki. Kedves fickó, és nagy szíve van. Szeretné, ha a legjobbat hoznám ki magamból.”

Arra is mondott példát, Alonso hogyan segíti őt és a menedzsmentjéhez tartozó többi versenyzőt. Elmondása szerint a 2023-as F3-as szezonjának már az elején nagy hasznát vette Alonso tanácsainak. „Újonc voltam, és a első futamgyőzelmem után nőtt a nyomás rajtam, hogy ugyanilyen eredményeket szállítsak a folytatásban is. És ő volt az a fickó, aki azt mondta nekem: »Ne érezd magad nyomás alatt, maradj higgadt, nyújtsd a legjobbat.« És adott tanácsokat az adott pályákhoz is. Melbourne-ben például a verseny előtti szerdán az Aston Martin kamionjába mentünk, elővette a tabletet, és megmutatta nekem az összes pályainfót – ahogy a többi A14-es versenyzőnek is. Elmagyarázta, hogy ebben a kanyarban ezt és ezt kell csinálni. Ez egy szakmai kapcsolat. Nincs személyes kapcsolatom vele, nem iszogatunk együtt” – tisztázta az F3 után azóta az F2-t is újoncként meghódító tehetség, aki Alonso szerint kétségkívül a 2025-ös újoncok legjobbika.

Borítókép: Fernando Alonso és Gabriel Bortoleto (Fotó: Instagram)

További tartalmak