Nem férhet kétség ahhoz, hogy az előszezon legaktívabb csapata a Ferrari: a vörösök rengeteg tartalmat osztottak meg Lewis Hamilton érkezésétől, a brit első tesztjeiről valamint felkészülésük fontos mérföldköveiről.
Már bemutatták a versenyzők 2025-ös overalljait, valamint sisakfestéseit és külön bejelentést tettek az autó elnevezéséről is: ez a hagyományokat folytatva SF-25 lesz.
Most ismét mérföldkőhöz értek: a mérnökök beindították az SF-25-öst az olaszországi főhadiszálláson. És ahogyan azt az előző években megszokhattuk, erről a pillanatról egy rövid videót is megosztottak közösségi oldalaikon.
A new F1 season begins… pic.twitter.com/UsM1zK1zKd
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) February 7, 2025
A hangulatos rövidfilmen néhány felvétel erejéig láthatjuk magát az „eseményt” és felvillannak az erőforrás egyes elemei is.
Ami a folytatást illeti, a Ferrari a Forma–1 hivatalos évnyitó eseményén mutatja majd be 2025-ös versenygépének fényezését – egy korábbi autón. Az új gépet ugyanis másnap, február 19-én leplezik le Olaszországban.
A gépet még aznap pályára viszik a fioranói tesztpályán: Hamilton és Charles Leclerc ekkor egy filmes nap keretén belül teheti meg az első métereket az új autóval.
