Rangidős versenyzőnek lépett elő George Russell idén a Mercedesnél. Eddig Lewis Hamilton árnyékában igyekezett érvényesülni, most „felszabadulva” próbálhatja meg a maga képére formálni a csapatot, valamint egy saját sikerfejezetet írni a csillagosok történetébe.
Az előző három évük nem a várt eredményeket hozta, ám Russell úgy érzi, a megtanult leckékkel, valamint a Hamilton-éra lezárása után ez most egy tiszta lap lehet, a megújulás időszaka. Ami már rájuk is fért.
„Nehéz évek voltak ezek, és természetesen a közelébe sem kerültünk a remélt sikereknek. Ugyanakkor úgy érzem, ezekre az évekre lényegében szükségünk volt ahhoz, hogy összeszedjük magunkat és változtassunk a sémán, hogy új stílusban kezdhessük újra”
„Az idei év, de a következő év is nagy év lesz minden csapat számára, mert nagyon jól kell csinálnunk. Tudjuk, hogy ha sínen leszünk az elején, akkor az megalapozza a következő éveket is. Emiatt igazán fel vagyunk tüzelve, izgatottak vagyunk. Jó volt a szünet, de én most már versenyezni akarok” – mondta a háromszoros futamgyőztes a Sky Sportsnak.
Russell az idei autójuk kapcsán bizakodó. Úgy érzi, a tavaly tett felismeréseik idén hozhatják meg a kézzelfogható eredményeket. „Lesznek bizonyos változások. Nem mondom, hogy közvetlenül egyik évről a másikra, mert ezekkel már régóta készültünk. Olyan elemek, amiket 2024-ben nem tudtunk az autóra tenni, de már régóta dolgoztunk rajtuk. Hisszük, hogy nagy előrelépést tettünk a megfelelő irányba. Azt persze sosem tudhatod, hogy mit tesznek az ellenfeleid. Az is kérdés lesz, hogy ki meddig folytatja a fejlesztést 2026 előtt” – mondta.

A kérdésre, elég erősnek érzi-e magát és a csapatát ahhoz, hogy egy jó autóval bajnokok legyenek idén, Russell határozott igennel felelt.
„Igen, abszolút! Én úgy érzem, készen állok! A csapatnál mindenki nagyon motivált, és úgy érzem, ezek az évek kísérleti jellegűek voltak. Valahányszor esélyünk volt nyerni, nyertünk, és ez tesz bizakodóvá, hogy amennyiben meglesz az autónk hozzá, akkor meg fogjuk csinálni.”
„Olyan keményen dolgozunk érte idén, amennyire csak lehet, de mindenki rajta van, és ez egy izgalmas szezon lesz” – bocsátotta előre Russell.
Antonelli is szabadulna Hamilton árnyékából
Miközben őt érezhetően izgatottá teszi, hogy lezárták a Hamilton-fejezetet, újdonsült csapattársának, Andrea Kimi Antonellinek még birkóznia kell a hétszeres világbajnok örökségével. „Én csak egy új Mercedes-versenyző vagyok. Nem hinném, hogy helyes lenne azt mondani, hogy Lewis Hamilton helyét veszem át, mert ő akkora alakja a sportnak, és olyan sok mindent ért el. Én csak új egy Mercedes-versenyző vagyok, és szeretném a magam útját járni. Természetesen szeretnék szép eredményeket elérni, sikeressé válni” – tolta félre a Hamilton-témát az olaszok 18 éves tehetsége.
„Nem lesz könnyű. Ez az első évem az F1-ben, és a világ többi tizenkilenc versenyzője ellen küzdök. A Forma–1 persze különösen brutális tud lenni néha, de én csak próbálok magamra figyelni, dolgozni, napról napra, hétvégéről hétvégére, fejlődni. Persze próbálok majd nyerni, és meglátjuk. Jó emberek vesznek körül, egy ilyen helyzetben különösen próbálnak segíteni, hogy kizárjam a külső dolgokat, és csak a pillanatra figyeljek.”

Antonelli két versenyzőtársát, George Russellt és a tartalékként visszatért Valtteri Bottast is jó társaságnak ítéli. Sokat tanulna tőlük. „George eddig jó csapattársnak bizonyult. Segített nekem, sokat beszélgettünk az autóról is, a versenyhétvégékről. Adott pár tanácsot és visszajelzést. És Valtterivel is hasonló volt: ma találkoztam vele először, és elkezdtük kiépíteni a kapcsolatunkat. George mellett a Valtterivel való együttműködést is nagyon várom, mert ő egy nagyon tapasztalt versenyző, sok évet töltött a Mercedesnél, így biztosan fog tudni segíteni nekem a versenyhétvégéken” – mondta Antonelli a Mercedes és az Adidas csütörtöki németországi eseményén.