A média alighanem többet foglalkozik Carlos Sainz ferraris pályafutásának szomorú lezárásával, mint maga a versenyző. A spanyol már a múlt évi abu-dzabi teszten belevetette magát a munkába a Williamsszel, és nem úgy tűnik, hogy visszanézne. Új csapata nemrég közzétett egy hosszabb videót az első gyárlátogatásáról, melynek során a négyszeres futamgyőztes még amolyan buzdító beszédet is mondott a dolgozók előtt.
És ezen a ponton kanyarodunk vissza ismét a ferraris végzetét hozó versenyzőcseréhez. Lewis Hamilton maranellói debütálásánál láthattuk, egy új versenyző, aki ráadásul ünnepelt sztár is, milyen mértékben képes felvillanyozni egy munkaközeget és egy szurkolótábort. A Williams ironikus módon éppen ennek lehetőségét látta meg abban a Sainzban, akire a vörösök hasonló lehetőségek miatt mondtak végül nemet Hamiltonért…
James Vowles csapatfőnök szerint nem kétséges, hogy jól választottak. „Tökéletesen illik a csapatba. Nagyszerű személyiség, aki nemcsak hogy nyert már versenyeket, de feltett szándéka, hogy a Williamst is sikerre vezesse. Három-négy órán át beszélgettem vele és Alexszel (Albon) az idei tervekről, és máris kulcsfontosságú dolgokkal viszi előrébb a csapatot. Olyan mértékben elmerül a részletekben, hogy azzal már ezredmásodperceket kezdesz el hajszolni, nem nagy nyereségeket, mint korábban” – fejtegette Vowles.

Szavait nehéz nem párhuzamba állítani a ferraris Frédéric Vasseur szavaival, aki Hamiltonról mondta azt, hogy az alaposságával, a részletekre való odafigyelésével adhat pluszt a csapatuknak, és teheti helyre a végső sikerhez még hiányzó utolsó képkockákat.
Miközben a Ferrari építeni akar Hamilton bajnoki sikerekről szerzett tapasztalataira, a Williams Sainz futamgyőztes múltját használná fel az előrébb jutáshoz. „Minden követ megmozgat. Elég megnézni, meddig jutottak azok a csapatok, amelyeknél eddig megfordult. Ez nem véletlen. Ő keményen dolgozik, alapos, hozza magával a sikert, és azt akarja, hogy mi is sikeresek legyünk” – mondta Vowles.
És ha mindez nem lenne elég, ott van még az érzelmi tényező is. Ahogy a Ferrarit elkapta a Hamilton-láz, úgy Sainz is extra motivációt, lendületet vihet a Williamshez, akik már évek óta nem dolgozhattak tapasztalt futamgyőztes versenyzővel. „Láthattuk őt Abu-Dzabiban: amint beült az autóba, átkapcsolt fejben. Itt akar lenni, ez az, amit csinálni akar. Része a sikertörténetünknek. Már csupán pár hét alatt elkezdtek érkezni az ötletek, a koncepciók arról, hogyan változtathatnánk, hogyan léphetnénk előrébb” – mondta a Williams főnöke.

Mindez megmutatja: ami egy élcsapatnak talán nem elég, az egy élmezőnybe vágyakozó gárda számára maga lehet a kulcs. És Sainz nyilvánvalóan tudatában van a saját erejének. Erről árulkodik a Williams-dolgozók előtti fellépése végén megfogalmazott üzenete is, melyben a ferraris tapasztalatait felhozva igyekezett még nagyobb alaposságra és még keményebb munkára bátorítani új csapatát.
„Kérdeztétek, mit hozhatok magammal a Ferrarinál szerzett pozitív tapasztalatomból. Elmondhatom nektek, hogy egy olyan csapatnál, mint amilyen ma a Ferrari, minden egyes személy megszállottan keresi az utolsó tized- és ezredmásodperceket. És itt egy olyan csapatról beszélünk, aminek nehezére esik legyőznie a McLarent, a Mercedest vagy a Red Bullt. Az élmezőnyben tehát olyan rendkívüli magas a színvonal jelenleg, hogy a Ferrari ezerkétszáz dolgozója, akik szenvedélyesen szeretnek nyerni, megszállottjai a tized- és századmásodperceknek. Megszállottja a részleteknek az autó minden egyes alkatrészénél.”
„Arra motiválnék tehát itt mindenkit, hogy azok az utolsó tizedek számítanak, mert ha összeadjuk ezeket az ezredmásodperceket, higgyétek el, az kifizetődik a pályán. Kétségem sincs afelől, hogy ti is vagytok ugyanolyan jók, mint az élmezőny, szóval gyerünk előre együtt, legyünk a századok megszállottjai, mert biztosra veszem, hogy a végén ez döntő lesz” – fogalmazott Sainz.