Max Verstappen és Charles Leclerc nyilvános káromkodásért kapott tavalyi büntetései után idén egy FIA-szigorítás kavart hullámokat az F1-ben. A szövetség év elején tette közzé a legfőbb szabálykönyvének, a Nemzetközi Sportkódexnek a friss verzióját, melyben alaposan átírták a „nem megfelelő magatartásra” vonatkozó szakaszokat. 2025-től súlyos pénzbírságok szabhatóak ki az FIA zászlaja alatt futó sorozatok résztvevőire – elméletben akár káromkodásért is.
Miközben az F1-es versenyzők már tavaly aggályukat fejezték ki az FIA szőrszálhasogató hozzáállása kapcsán, a szövetség elnöke, Mohammed bin Szulajm a hétvégén egy Jaramában (Spanyolország) tartott FIA-gyűlésen, megerősítette, készek további szigorítások bevezetésére is, ha szükség úgy kívánja.
„Tovább megyünk-e, és lekapcsoljuk-e az élő rádiós kommunikációt? Talán. Vagy késleltetjük őket? Talán. Van min dolgoznunk a promótereinkkel. Még mindig mi vagyunk a bajnokság tulajdonosai”
– idézte a Soy Motor az FIA-tagok nagygyűlésén nyilatkozó Bin Szulajmot.
Az elnök jelezte, megérti a versenyzők elégedetlenkedését, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az FIA működése a tiszteleten alapul, ezért elvárható, hogy a résztvevők visszafogják magukat bizonyos helyzetekben. „A versenyzőink nagykövetek, akiknek egyértelmű üzeneteket kell közvetíteniük. Hogy engedjük-e nekik, hogy csúnyán beszéljenek? Szükség van a tiszteletre. Az FIA tiszteletre épül, és ez így is marad” – jelezte.

Vannak, akik attól tartanak, hogy az FIA ezen szemléletmódja amolyan cenzúraként fogja elfojtani az őszinteséget, és a versenyzők majd nem mernek őszintén nyilatkozni, akár kritizálni. Bin Szuljam szerint normális és emberi reakció, hogy olykor kicsúsznak csúnya szavak a versenyzők száján, ugyanakkor elvárható, hogy a versenyzők „fegyelmezetten” és „észszerűen” viselkedjenek a nyilvánosság előtt.
A példakép versenyzők és „a valaha volt legelérhetőbb” elnök
Alexander Wurz, a versenyzőszövetség, a GPDA elnöke a közelmúltban elárulta, ők csak a médiából értesültek az FIA változtatásairól, noha korábbi nyílt levelükben nagyobb átláthatóságot és nagyobb fokú együttműködést kértek a szövetségtől. Bin Szulajm ennek kapcsán jelezte, az ő ajtaja nyitva áll mindenki előtt. „A versenyzőknek megvan a telefonszámom. Én vagyok a valaha volt legelérhetőbb elnök. Beszélnek velem, nagyon elégedettek, de természetesen amikor versenyző voltam, én magam is panaszkodtam. És amikor nem tetszett valami, akkor még többet elégedetlenkedtem, de próbáltam csendben maradni, megvárni a következő versenyt, hogy megnyerhessem. Ez természetes, emberi.”
„Hogyan kezelem a versenyzőket? Ahogy a fiaimat és a lányaimat. Szenvedélyesen, szeretettel. Megértően. Én is voltam a helyzetükben. Szeretném, hogy sikeresek legyenek, de nagyon fontos, hogy fegyelmezettek legyenek. Nem azért vagyok itt, hogy bárkit büntessek, csak a sport javát szolgáljuk. A sportban nagyon fontos a példamutatás.”
„Ha az élen vagy, de csúnyán beszélsz, a gyerekek nem akarnak majd bekerülni ide. A szüleik azt fogják mondani: »Ne legyél ilyen!«”
„Nem akarjuk, hogy a szülők úgy gondolják, ez itt egy mocskos sport, és a gyereküknek nem kéne ide tartozniuk. Minden pályán aszerint kell eljárnod, hogy mi megengedett és mi nem. A Forma–1-es versenyzők milliókat keresnek, és már nem gyerekek, hanem felnőttek. A munkájuk révén felelősséggel tartoznak az FIA és a nyilvánosság felé. Tiszteletben kell tartaniuk a szabályait a sportnak, amely olyan sokat adott nekik.”
„Ha ki akarod mondani ezeket a szavakat, kimondhatod bármikor, nem ránk tartozik. De az FIA platformját ne használjuk ilyen felesleges dolgokhoz. Bármilyen kultúrából is jössz, nem kell elfogadnod ezt. Használnod kell a józan eszedet, tudnod kell, mi a helyes és a helytelen” – hangsúlyozta Bin Szulajm.

Nem lett vécépucoló Verstappenből…
Az FIA elnöke Max Verstappen múlt évi nagy port kavart közmunkás büntetésére is kitért. Szerinte a média kisarkította az akkori történéseket, és eltúlozta a holland büntetésének jelentőségét. „A szabályok adottak. Önök kérdeznek, én válaszolok. Az elnök írja vagy tartatja be őket a versenyzőkkel? Nem. De az újságok írhatnak, amit akarnak.”
„Max Verstappen közmunkát kapott. Mit mondtak egyes újságírók? Azt, hogy »Ó, az elnök majd vécépucolásra kényszeríti őt.« Aztán Katarban találkoztam Maxszal, és azt mondtam neki: »Gyere ide, úgy érzem, egy fiam áll mellettem.« Szeretem a sportot, és ez közös bennünk. Én nem csak úgy odacsöppentem az FIA-ba, megtettem az összes oda vezető lépést. Negyven éve, megállás nélkül. Szóval amikor leült mellém, ideges volt, és azt kérdeztem tőle: »Mi lenne, ha visszaadnánk valamit a társadalomnak, és inspirálnánk a fiatal versenyzőket Ruandában, amikor oda megyünk?« És ő azt felelte: »Csináljuk meg!« Odament, elégedett volt. Megölelgette őket, és ők örültek, hogy láthatták Max Verstappent így viszonyulni az afrikai emberekhez. Inspirálta őket, szépeket mondott nekik. Örültek.”

„És gondoljunk rá: amikor sokszínűséget emlegetünk, nem beszélnünk kell róla, hanem lehetségessé kell tennünk. Ez az első alkalom az FIA százhúsz éves történetében, hogy Afrikába mentünk. Korábban sosem volt ott közgyűlés vagy díjátadó ünnepség. Mi nemzetköziek vagyunk, köszönjük” – hangsúlyozta Bin Szulajm.