Az Andretti Global alapítója hosszú évekig küzdött azért, hogy csapatát bejuttassa a királykategóriába: ehhez 2024 elején került legközelebb, amikor az FIA elfogadta az istálló nevezését, az F1 viszont elutasította azt.
A csapat ennek ellenére sem adta fel, a háttérben gőzerővel készült a debütálásra, novemberben pedig az F1 bejelentette, elvi megállapodást kötött az immáron Cadillac néven futó istállóval. Andretti ekkor már nem képezte a projekt részét, az Andretti Globalt ugyanis átvette régi partnere, Dan Towriss, aki TWG Global néven futtatja azt.
Már akkor felmerült, a megosztó karakter hírében álló Andretti azért adta át a stafétát, mert így javultak a csapat esélyei. Édesapja, a Cadillacnél tanácsadóként elhelyezkedő Mario nemrég elismerte, Michael valóban önként állt félre.

„A cél az volt, hogy eljuttassunk egy amerikai csapatot a rajtrácsra és ez sikerült is” – nyilatkozta az 1978-as F1-es bajnok az Auto Motor und Sportnak. „Michael is boldog, annak ellenére, hogy kilépett a projektből. Egészen egyszerűen kijelentette: ha ő az akadály, akkor meg fogja tisztítani az utat” – tette hozzá őszintén.
„Utólag visszatekintve egészen biztos, hogy néhány dolgot csinálhattunk volna jobban is. De, ami engem illet, sosem nézek hátra, csak előre. Végső soron csak az számít, hogy elértük-e a célunkat” – húzta alá az amerikai, aki továbbra is úgy érzi, a Cadillacnek nem kell félnie a nagy céloktól.
Annak ellenére sem, hogy a nulláról építenek fel egy csapatot. „Egy nagyon büszke cégről van szó. Nézzék meg, milyen sikeressé váltak a sportautózásban. Semmit sem csinálnak félgőzzel. Ambiciózusak és nagyon komolyak a céljaik. Bízom benne, hogy ezeket meg is valósítják. A gyárak mindig komolyan gondolják. A versenyzés egyfajta kirakat a termékük számára” – fogalmazott.