Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

FIA-elnök: Újra több versenyigazgatója lesz az F1-nek

FIA-elnök: Újra több versenyigazgatója lesz az F1-nek

Marca
Az FIA elnöke elárulta, 2025-ben újra több versenyigazgatóval fognak dolgozni a Forma–1-ben; és a versenyzőbíró Johnny Herbert elbocsátásáról is nyilatkozott.

Kis túlzással amolyan átjáróháznak számított az FIA az elmúlt bő egy évben. Számos vezető pozíciót betöltő alkalmazott elhagyta a szövetséget – többeket küldtek, mások maguk döntöttek a távozás mellett. Az egyik legnagyobb meglepetést a versenyigazgató Niels Wittich menesztése jelentette, akit tavaly pár versennyel a szezon vége előtt állítottak fel a székéből.

Wittich utódja a Forma–2-es versenyigazgató, Rui Marques lett, aki a szezonhajrában azonban kettős feladatot volt kénytelen ellátni, mivel az F1-es munkába állása előtt addigi F2-es helyettese is távozott az FIA-tól, így nem tudott a helyébe lépni.

Mohammed bin Szulajm FIA-elnök a 2022-es hivatalba lépése óta próbál megoldást találni a versenyigazgató és a versenybíróság örök problémáira. Előrebocsátotta, 2025-ben ismét lesznek új szakembereik, és várhatóan nem csak egy versenyigazgatóval fognak dolgozni.

„Hogy ki és hány, arra hamarosan választ fogunk kapni. A következő napokban. Egy biztos: lesz vérfrissítés, és több lesz egynél”

– mondta a versenyigazgató kapcsán.

„A színfalak mögött voltak, akik végig tanultak és dolgoztak ez idő alatt. Nem lehet csak úgy megbízni valakit egy ilyen nagy feladattal. A csapatok panaszkodhatnak, a versenyzők panaszkodhatnak, de fizetni nem akarnak érte. Nagyon őszinte és nyílt leszek: ebbe nagyon sokat kell fektetni. Több mint két és fél évünkbe telt, hogy eljussunk a mostani szintre. Van már eredményünk? Akkor fogjuk megkapni, ha elrajtol a szezon” – mondta Bin Szulajm.

Mohammed bin Szulajm az FIA évzáró bakui gyűlésén pár nappal ezelőtt (Fotó: FIA)

Az FIA-elnök már az első évében bejelentette, hogy külön képzéseket, programokat indít a jövő versenyigazgatóinak és versenybíróinak felkészítésére. Szerinte nem engedhetik meg maguknak, hogy ennyire egy-egy személytől függjenek. Charlie Whiting korábbi versenyigazgató 2019-es hirtelen bekövetkezett halála óta az FIA mintha mindig lépéshátrányban lenne az utódkereséssel.

„Fontos ez. Mert mi lenne akkor, ha a versenyigazgató úgy döntene, hogy nem jön, vagy ha mondjuk beteg lenne? Ugyanez van az FIA-nál is. Ha valami történik velem holnap, az FIA nélkülem is működni fog tovább, és kell erre egy rendszer. Itt nem az egyének számítanak.”

„Volt sok hiba, és ilyenkor az FIA-t hibáztatják. Könnyű az FIA-t hibáztatni. De miért ne lehetne előremutató a kritika, és miért ne kereshetnénk inkább a megoldást? Hol van a megoldás? A megoldást a képzés jelenti, az emberek felvétele.”

Bin Szulajm ennek kapcsán kiemelte, nem lehet a sokszínűségre való törekvés az elsődleges szempont a kiválasztás folyamatában. „A sokszínűségen múlik? Nem. Mert akkor azt mondják, őt ebből az országból hoztad, ezt a nőt szerződtetted és hasonlók, és ez támadás. Ha van női alkalmazottunk, annak ki kell érdemelnie, hitelesnek és jónak kell lennie. Nem európai embereket is azért alkalmazunk, mert jók, mert kiképeztük őket, mert szeretik a versengést, és nem azért, mert ilyen vallású vagy bőrszínű személyre lenne szükségünk. Ez nem egy jó és erős FIA lenne, hanem egy gyenge FIA, mert nem azt nyújtaná, amit ígért. Számunkra ez nagy kihívást jelent.”

 

Amiért Herbertnek mennie kellett

Az FIA a versenyigazgatók mellett a bírók képzésén is dolgozik. E téren szintén voltak változások a közelmúltban. Tavaly év végén az egyik vezető versenybírót, Tim Mayert küldték el érdekellentétek miatt, idén év elején pedig a versenyzőbíró Johnny Herberttől váltak meg hasonló indokkal.

A korábbi versenyzőt tavaly kritika érte annak kapcsán, hogy miközben a versenypályán objektív ítélkezést várnak tőle, azon kívül online kaszinóknak ad hangzatos interjúkat pénzért, igencsak szubjektíven fogalmazva bizonyos résztvevőkről. Bin Szuljam szerint Herbert maga is belátta, hogy ez az ellentmondás csak válással feloldható.

Johnny Herbert (Fotó: XPB)

„Johnny nagyon jó bíró volt, de érdekellentét állt fenn, és ezt ő is tudja. Nem lehetsz újságíró egy nagy cégnél, és mondhatsz véleményt, majd ítélkezhetsz bíróként. Ilyenkor mondhatja azt, hogy a legjobb forgatókönyv számára, ha ez és az nyer, de mi lesz akkor, ha az általa preferált versenyző áll egy másikkal az első és a második helyen? Hogyan ítélkezel ilyenkor? A távozása szerintem… ő is megértette ezt. Megköszönte az FIA-nak a lehetőséget, és mi is megköszöntük neki, amit tett” – indokolta Herbert menesztését.

Bin Szulajm hozzátette: „A kiválasztásunknak ennél szélesebb körűnek kell lennie. Nem korlátozhatjuk, és ezért is lesz vérfrissítés a bíróink között. Ez új merítési alapot fog jelenteni, ami fenntarthatóbb a motorsport számára.”

Borítókép: Niels Wittich (Fotó: XPB)

További tartalmak