Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A szingapúri viták miatt törölték a leggyorsabb körös pluszpontot

A szingapúri viták miatt törölték a leggyorsabb körös pluszpontot

F1
A Forma–1 hivatalos oldalán keresztül végre tisztázta, egészen pontosan miért vetették el a leggyorsabb körért járó pluszponttal kapcsolatos előírást. A döntés hátterében a vitát kavaró szingapúri eset állt.

A királykategória vezetői hosszú évtizedek után először 2019-ben adtak pontot az adott nagydíj leggyorsabb körét jegyző versenyzőnek – abban az esetben, ha a szóban forgó versenyző a legjobb tíz között (tehát már alapvetően a pontzónában) végzett.

A szabály végül csak öt szezont élt meg, tavaly ugyanis közölték, 2025-re eltörlik azt. Erre röviddel a Szingapúri Nagydíj után került sor, ahol a Red Bull testvércsapatánál versenyző Daniel Ricciardo „elvette” a pluszpontot az anyacsapat bajnokesélyesének, Max Verstappennek a riválisától, Lando Norristól. Tette mindezt úgy, hogy tudta, neki már nem jár a pluszpont, hiszen a top10-en kívül volt.

A bikások állították, a lehetőség afféle búcsúajándék volt Ricciardónak, akit a verseny után menesztettek, és így még egyszer utoljára, friss gumikon odatehette magát a nagydíj végén. Ennek ellenére sokan kritizálták őket, mondván testvércsapatukkal szólnak bele a bajnoki csatába.

Fotó: XPB

A bejelentéskor nem részletezték, egészen pontosan miért törlik a pluszponttal kapcsolatos előírást, igaz már akkor sejthető volt, hogy a szingapúri viadal után kialakuló vita állt a háttérben. Az F1 ezt most hivatalos oldalán jóformán megerősítette, amikor a szóban forgó előírásról és a 2024-es változtatásról is szó esett egy friss cikkben.

Mint írják, „a bónuszpont olykor vitatott témának bizonyult, ezért úgy döntöttek, hogy idén eltávolítják azt a pontrendszerből.” Döntésük egyébként nem vonatkozik az F3-as és az F2-es bajnokságra, ott továbbra is jár a pluszpont a leggyorsabb körért.

Ami az F1-es mezőnyt illeti, a bónuszpont hiánya valószínűleg nem lesz fájó a versenyzőknek, a 2024-es szezon során ugyanis a szingapúri eset kapcsán elmondták, azt mesterkéltnek és feleslegesnek tartják. Elsősorban azért, mert ahogyan azt Ricciardóék esetében is láthattuk, a leggyorsabb kört taktikai elemmé lehet tenni, ami már nem a tiszta sebességről szól.

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak