Két csapat és két versenyző részvételével folytatódott, illetve zárult a 2026-os gumik fejlesztését szolgáló jerezi teszt csütörtökön. A spanyolországi pályán a már szerdán is köröző Alpine mellett a McLarent váltó Mercedes indította be a motorját, hogy a Pirelli által diktált programot teljesítve tegyék próbára a jövő évi abroncsokat.
Az Alpine 2023-as átalakított autójában Pierre Gaslyt újdonsült csapattársa, Jack Doohan váltotta. Az ausztrál 113 kört teljesített, a legjobb ideje 1:17,255 másodperc volt.
Doohan George Russell-lel osztozott a pályán, aki a Mercedes tavalyi W15-ös modelljét vitte pályára. Ő 135-ször ért körbe, és 1:17,976 másodperces legjobb időeredménnyel zárt.
Érdekesség, hogy miközben a Pirelli az idei gumiteszteken eddig mindenkiről tett közzé fotókat, a jerezi gyakorlás második napján csak a fekete Alpine-ról közöltek képeket, a Mercedes módosított autójáról nem. A csillagosok a 2020-as autójukkal teljesített korábbi tesztjükön zebramintás festést használtak, mivel idén új támogatók fognak megjelenni a festésükön, és azt csak jövő héten leplezik le Londonban. A nem hivatalos felvételekről kiderül, Russell ezúttal is ilyen átmeneti festésű autót vezetett.
George Russell était et toujours en pique actuellement à Jerez avec une W15 modifiée pour les pneus 2026#F1 pic.twitter.com/SkI6gzbeNX
— Mercedes-AMG F1 Fan France🇨🇵 (@MercedesFRteam) February 13, 2025
Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója elégedetten értékelte az idei harmadik gumitesztjüket. „A Paul Ricard-on és Barcelonában gyűjtött adatokon felül most nagyon fontos információkra tettünk szert Jerezben is. Még ha a pálya jó pár éve már nem is szerepel a versenynaptárban, ettől még érdekes teszthelyszín, részben az év ezen szakában jellemző jó időjárás miatt.”
„Most van még hátra egy tesztünk a 2025-ös szezon rajtja előtt, amin befejezhetjük a munka ezen kezdeti, de meghatározó részét. Az eddig gyűjtött információink lehetővé teszik, hogy még pontosabb irányt jelöljünk ki a fejlesztésben a következő tesztekre” – mondta Isola.
Az említett következő tesztet március 2-án és 3-án rendezik Bahreinben, a szintén ott tartandó előszezoni teszt után. Azon az Alpine és a Williams vesz majd részt.
Képgaléria: