Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Norris figyelmeztette Verstappent: idén okosabb lesz, és kiteszi ellene a könyökét!

Norris figyelmeztette Verstappent: idén okosabb lesz, és kiteszi ellene a könyökét!

BBC, Racing News 365, This Morning
Lando Norris meggyőzte magát arról, hogy képes bajnokká válni, és érzése szerint a Max Verstappen elleni receptre is rátalált a tavalyi küzdelmeik során. Agresszívebb és okosabb lenne ellene 2025-ben.

A bajnoki címről lemaradt 2024-ben, de életében először a bajnoki csata résztvevője volt Lando Norris az F1-ben. Többszörös futamgyőztessé vált, de arra a szintre még nem ért fel, hogy a többszörös világbajnok Max Verstappent is túlteljesítse – legalábbis a végső sikerhez szükséges gyakorisággal.

2025 egy új esélyt jelent a brit versenyző és a McLaren számára, és két előnyük is lehet az előző szezonhoz képest: idén az első versenytől ott lehetnek az élen, és tanultak a korábbi vereségeikből és hibáikból.

Norris személyes szinten is érzi az előrelépést. Arról már a McLaren MCL39-es új autó bejáratása előtt beszélt az ITV csatorna This Morning című műsorának, hogy 2024-ben sikerült végre magát is meggyőznie, hogy képes lehet bajnokságot nyerni a legjobbak ellen. „Magabiztos vagyok. Szerintem bizonyítottam magamnak tavaly. Mindig jellemző volt rám, hogy nem akarok hinni a felhajtásnak. Mindig csak akkor hiszem, amikor látom, és ez igaz arra is, amit én csinálok.”

„Tavaly bizonyítottam magamnak, hogy képes vagyok versenyeket nyerni, hogy tudok dominálni egy hétvégén, és hogy felveszem a versenyt a világ legjobbjaival. Bizonyítanom kellett magamnak, hogy képes vagyok rá, és ezt tavaly megtettem.”

„Egyáltalán nem állítom, hogy tökéletesen csináltam. Elkövettem elég sok hibát, de elégedett voltam a tavalyi teljesítményemmel, és most magabiztosan várom ezt az évet. Tőlem ritka, hogy magabiztos vagyok… Egyáltalán nem vagyok túlzottan magabiztos, és nem hiszem azt, hogy megvan és mindent jól fogok csinálni, de jobb formában vagyok, mint valaha. Fizikálisan és mentálisan is. Csapatként is. És szükség is van erre, mert az elvárások magasak. De az elszántság adott. Szóval nyugodt vagyok, izgatott, és egészen magabiztos is” – ecsetelte a tavalyi bajnoki második helyezett.

Lando Norris (Fotó: McLaren)

 

Megvan a recept Verstappen ellen?

Norris 2024-ben önkritikusan nyilatkozgatott a saját teljesítményéről, és többször rámutatott, nem áll még Max Verstappen szintjén. A pályán megvívott csatáik után általában ő bosszankodhatott. Ausztriában és Austinban is korholta magát, hogy nem volt okosabb vagy agresszívebb a határokat minden téren a végletekig feszegető, olykor a sportszerűség határán is átmerészkedő címvédő ellen.

Mint azt az MCL39-es új autó bejáratása után elmondta, levonta a következtetéseket a Verstappen elleni csatákból, és már tudja, hogy keményebben kell fellépnie a Red Bull-os ellen.

„Ki kell tennem a könyökömet, és meg kell mutatnom, hogy nem akarok pozíciókat átadni neki. Emellett okosnak is kell lennem. Max ellen okosan kell versenyezned”

– adta meg a receptet a négyszeres világbajnok legyőzéséhez.

Lando Norris (Fotó: McLaren)

A tavalyi eseteik kapcsán Norris elmondta: „Nem kell bizonyítanom neki semmit. Nem szükséges felesleges kockázatot vállalni. Nem hinném, hogy bármi különlegest kéne tennem Max legyőzéséért.”

„Ő egy gyors és agresszív versenyző, a valaha volt egyik legjobb, de a legegyszerűbb, ha csak egy kicsivel gyorsabb vagy nála, és előtte is maradsz. Egyszerűen okosnak kell lenned, ez mindenre választ jelent. És néha hosszú távban kell gondolkodni.”

„Egyértelműen van pár dolog, amiben javulnom kell, de a leglényegesebb változásnak idén annak kell lennie, hogy több pontot kell szereznünk az év elején, és ez változtatni fog a ránk váró csata jellegén” – magyarázta Norris.

Ezzel arra utalt, hogy míg tavaly végig üldöző volt, aki nem kockáztathatott túl sokat, idén a nulláról indulnak, és reményei szerint kezdettől egyenlő esélyekkel. Egy éve 52 ponttal kapott ki az összetettben, és a brazíliai vasárnapi fordulópont előtt is 44 pont volt közöttük. Norris szerint ezen az alaphelyzeten kell idén változtatnia.

Lando Norris (Fotó: McLaren)

„Itt most az egyik legkeményebben támadó és védekező versenyzőről beszélünk, akivel egyáltalán szembesülhetsz. Láttuk ezt Mexikóban: feláldozta magát a végkimenetelért, és egy ilyen mentalitású versenyzőt mindig nagyon nehéz legyőzni, amikor ötven pont hátrányban vagy. A lényeg tehát, hogy idén változtassunk ezen. Több pontot kell gyűjtenünk az elején, és remélhetőleg most fordított lesz a helyzet. Azzal, ahogyan vezet, ahogyan kockázatot vállal, amilyen agresszív, szinte esélyem sem volt ennek a hátránynak a ledolgozására.”

„Ha sikerülne jól kezdenünk, az megváltoztatná a bajnoki küzdelmet. De a szemléletmódunk így is ugyanaz: egyszerre egy lépést!” – hangsúlyozta a négyszeres futamgyőztes.

A McLaren főnökének, Andrea Stellának nincsenek kétségei afelől, hogy Norris megérett a bajnoki címre. „Úgy láttam, Lando a szezon során nagyon nagy ütemben fejlődött. Már eleve hihetetlen versenyző volt, és egyből bizonyított Miamiban: amint megvolt az autója, ő nyert vele. Ami a szerzett pontokat illeti, Miamitól ugyanannyit gyűjtött, mint Max. Egészen lenyűgöző volt, milyen mértékű fejlődésre képes. A Max elleni ausztriai, austini és mexikói küzdelmük után láthattuk, mennyire alkalmazkodott” – mutatott rá az olasz szakember.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: McLaren)

További tartalmak