Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Norris: Nem Verstappen körül fog forogni az idei szezon

Norris: Nem Verstappen körül fog forogni az idei szezon

ESPN, Sky Sports
A McLaren tavaly legyőzte a Red Bullt, és versenyzői 2025-ben is legyőzhetőnek érzik őket. Lando Norris és Oscar Piastri sokesélyes bajnokságra készül.

Konstruktőri címvédőként száll harcba a többiek ellen az idei szezonban a McLaren csapata, ám már magasabban előtte a léc, mint korábban. A 2024-es csapatbajnoki siker kicsit őket is váratlanul érte, az idei autójuk bemutatásakor viszont most előre kimondták: mindkét bajnokságot meg akarják nyerni ebben az idényben.

Max Verstappen tavaly jól gazdálkodott az év elején nyert egérútjával, és ezzel akadályozta meg Lando Norrist, hogy már akkor sor kerüljön a trónfosztásra. A brit versenyző szerint 2025-ben már egyáltalán nem biztos, hogy az lesz a végső győztes, aki legyőzi a hollandot.

„Nem hiszem, hogy Max lesz az, hanem mindenki. Nem gondolnám, hogy az interjúkban mindig csak Maxról fogunk beszélni. Ha az a kérdés, ki az a versenyző, akit le kell győzni, akkor talán Maxot mondhatjuk, mert ő nyerte a legutóbbi négy bajnokságot, szóval őt kell legyőzni.”

„Szerintem magabiztosabban várhatjuk ezt a szezont, mint valaha, sokat várhatunk magunktól, mert sosem kezdtünk erősen szezont. Ez nem hangzik jól, nem büszkén mondom ezt, de sosem kezdtük jól a szezonokat, és hisszük, hogy most képesek leszünk rá. Ezzel eleve jobb helyzetből várhatjuk a szezont és a folytatást. Ahelyett, hogy csak üldözők lennénk, az elejétől erősek lehetünk.”

Max Verstappen és Lando Norris (Fotó: XPB)

„Nem Max lesz tehát az ember, sokan lesznek. Ott lesz mindenki más is. És én izgatottan várom, mire jutunk” – fogalmazott Norris az ESPN-nek.

Csapattársa, Oscar Piastri is úgy véli, rég nem látott szoros, sok esélyes küzdelem bontakozhat ki az idei évben a csapatok és versenyzők között. „Nagyon szoros szezon lesz. Tavaly is hihetetlenül szoros volt, talán a legszorosabb szezon a 2010-es óta. Idén nagyjából ugyanezt várom. A Ferrari nagyon erős volt a múlt év végén, a Mercedes is nagyon erős volt hideg időben, és nyilván Maxnak és a Red Bullnak is voltak erős versenyei az év végén. Nehéz év lesz, egy nagyon szoros év, és mindenképpen izgalmas lesz szurkolói szemszögből” – jósolta az ausztrál.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak