Januárban lett 40, és most kezd új fejezetet az F1-es pályafutásában Lewis Hamilton. A kora és az előző idénye tükrében talán okkal hallani szkeptikus hangokat a ferraris csapatváltása kapcsán. Vannak, akik szerint a Ferrari hibát követett el a szerződtetésével, mások szerint Hamilton követett el hibát azzal, hogy besétál a Charles Leclerc nevű oroszlán barlangjába.
Lando Norris nem tartozik a kétkedők közé. Mint azt a Sky Sportsnak a McLaren új autójának csütörtöki bejáratása után elmondta, a Ferrari garantáltan motivációs lökést ad majd honfitársának, és szerinte ez éppen elég ahhoz, hogy kiugorjon a gödörből, amibe az előző év sodorta őt bele.
„Szerintem így lesz. Persze nem tudom, mindenki más” – felelte a kérdésre, idén egy motiváltabb Hamiltont fogunk-e látni. „Szerintem klassz, amit csinál, illetve amit csinált azzal, hogy a Ferrarihoz ment. Nagyon különleges. A Ferrari hihetetlen. Biztosra veszem tehát, hogy az lesz.”

Norris szerint a Ferrari-élmény már önmagában motiváló egy versenyző számára. „Nekem az az érzésem, hogy nehezebb okot találni arra, miért ne legyen motivált… Ez egy hihetetlen lehetőség számára, egy klassz történet. És biztosra veszem, hogy nagy bónuszok járnak azzal, hogy a Ferrarihoz ment…”
Norris végkövetkeztetése egyértelmű: „Sok oka van tehát arra, hogy motiváltabb legyen és készen álljon. Ő Lewis. Aki kétkedik benne, az egy kicsit bolond!”