Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gasly: Briatoréval irányt talált az Alpine; cél a konstruktőri ötödik hely

Gasly: Briatoréval irányt talált az Alpine; cél a konstruktőri ötödik hely

F1
Flavio Briatore irányt mutat és stabilitást adhat az Alpine csapatának Pierre Gasly szerint. A francia úgy érzi, esélyesek lehetnek idén az Aston Martin megelőzésére, ám ha rajta múlna, már minden erejüket 2026-ra összpontosítaná.

Siralmasan indult az Alpine csapatának 2024-es idénye, ám egészen látványosan zárult. Sokáig úgy tűnt, az utolsó hely elkerüléséért küzdhetnek csak, ráadásul még házon belül is nagy volt a fejetlenség, hiszen jöttek, de inkább mentek az emberek Enstone-ból. Aztán az év közepén előbb színre lépett a csapat jogelődeivel, a Benettonnal és a Renault-val már több bajnoki címet is nyerő Flavio Briatore, majd Bruno Famin leváltásával az új jobbkeze, Oliver Oakes is megérkezett csapatfőnökként.

E megújulással egybeesett a csapat előrelépése. Autójukat sikerült versenyképesebbé tenniük a szezon utolsó harmadára, aminek – és a brazíliai kettős dobogót hozó szerencséjüknek is – köszönhetően végül a 9. helyről a 6.-ra ugrottak fel a konstruktőri bajnokságban.

Pierre Gasly, aki a harmadik szezonját kezdi az Alpine-nál, elismerte, most már jó lenne, ha nem kéne többször irányt váltaniuk.

„A stabilitás nem jönne rosszul, mert rögös évek vannak mögöttünk, sok változást hoztak. Elégedett vagyok azzal, hogy Ollie és Flav csatlakozott a csapathoz. Láthatjuk, hogy a csapatszellem jó irányt vett. Valamennyi részlegtől elvárás, hogy a lehető legjobbat nyújtsa, és ezt teszik. Csapatként tavaly bizonyítottuk ezt: rendkívül gyengén kezdtük az évet, de sikerült lenyűgöző módon fordítanunk. Az első F1-es szezonom óta sosem láttam ilyen nagy átváltozást az év során. Ez mutatja, hogy fejlődünk. Még mindig hosszú út áll előttünk.”

„Flavio nagy versengő, és nyerni van az F1-ben. Én is nyerni vagyok az F1-ben, mindenki nyerni akar, az élre akarjuk vezetni a csapatot. Kell idő hozzá, de sok jó dolgot látok a csapatnál” – mondta Gasly az F1 keddi londoni évnyitója előtt tartott sajtótájékoztatón.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Az elnöki tanácsadóként az Alpine-csapat első számú vezérének számító Briatorénak szerinte kulcsszerepe van abban, hogy végre irányt találtak.

„Ő irányt mutat. Erre van szüksége egy F1-es csapatnak: egy vezérre. Pontosan tudja, mit kell tennie. Egy csapatnak szüksége van vezetőkre, a versenyzőket is beleértve, de főleg a vezetőségnek.”

„Van tapasztalata az F1-ben, hihetetlen jó kapcsolatai vannak, akár a technikai, akár a szponzori oldalon. Kellően régóta van a sportban ahhoz, hogy tudja, hogyan működik. Már bajnoki címekig vezette Enstone-t. Az idők változtak, de elszánt, elkötelezett és motivált, újra meg akarja csinálni, ez nem változott. Ez nagyon fontos. Egyértelmű tervei vannak, ami fontos egy csapat számára” – mondta Gasly.

 

Cél: az Aston Martin megelőzése

Az Alpine a múlt év végén azt ígérte, 2025-re igen drasztikus változtatásokat hajt végre az autóján, hogy orvosolni tudja a tavalyi gondokat. Gasly részleteket nem árult el az A525-ösről, ám megerősítette: bizonyos problémákat kiiktattak a rendszerből. „A tavalyi fő problémánkat nem oldottuk meg a költségek és az időzítés miatt, de ezeket az idei autónál sikerült megoldanunk. De ez nem forradalom, csak azon változtattunk, amiről tudtuk, hogy bekorlátoz minket. Fejlesztettünk, növeltük a teljesítményt bizonyos területeken. Az autó magja viszont több területen hasonló maradt.”

„Elégedett vagyok a látottakkal, ugyanakkor már megtanultam, hogy az F1-ben nem gondolhatsz túl sokat, mert már a bahreini első napon megismered a valóságot, amint az autóba ülsz. Érzed, hogyan reagál és viselkedik, és onnantól meglesznek a válaszok. Nem mondanék sokat, de a számok alapján jónak tűnik, és jó helyzetbe kerülhetünk a többiekhez képest.”

Gasly bízik benne, hogy az Alpine idén képes lesz javítani egy pozíciót, és a tavaly 5.-ként záró Aston Martin helyére léphet.

„Szeretnénk tartani a múlt év végi lendületet. Reálisan nézve a legjobb négyesre való felzárkózás nem tűnik valószínűnek, de a legjobb ötbe kerülés és az ötödik hely az előző év vége alapján remélhetőleg elérhető lesz idén.”

„Akár a nyolcadik-kilencedik-tizedik helyekért küzdünk, nem hinném, hogy ez sokat számítana. Csapatként csak építkeznünk kell az erős alapokra, ismernünk kell az autót, és leginkább az számít, hogy jól csináljuk a 2026-os szabályváltozást. Csapatként mindent ki akarunk hozni az ideiből, de versenyzőként 2026-ot tartom nagy lehetőségnek. A csapat is akkor teheti meg a következő nagy lépést, és válhat győzelemre, dobogókra esélyes csapattá” – hívta fel a figyelmet a francia.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

 

Ha Gaslyn múlna, csak 2026-ra készülnének

Gasly nem titkolta, mivel idén csak kis javulásra lát esélyt, őt már sokkal jobban foglalkoztatja a nagy F1-es szabályváltozásokat hozó következő év, melynek az Alpine immáron Mercedes-motorral vág neki.

„Ha rajtam múlna, a teljes költségvetést 2026-ra fordítanám! Nem én irányítok, ami vagy jó, vagy nem. Hogy nyolcadik, kilencedik vagy tizedik vagyok-e, nem érdekel, én nyerni akarok, dobogón akarok állni. Tudom, hogy idén nem lesz könnyű megcsinálni, de jövőre ugyanolyan eszközökkel vágunk neki, mint az összes többi csapat, és rajtunk múlik, elő tudunk-e állni a lehető legjobb autóval.”

„Versenyzőként persze mindig a lehető leggyorsabb akarok lenni az adott csomaggal. Ez tehát nem igazán változtat a szemléletemen 2025-ben. Ugyanakkor a nagyobb képet nézve tudom, hogy 2026-ban nagyobb előrelépést tehetünk, mint 2025-ben. Emiatt okosnak kell lennünk. A költségvetés nagy részéről már eldöntöttük, mire fordítjuk idén, szinte a teljes fejlesztési programunk is megvan már. Világos tervünk van, csak bíznunk kell az eszközeinkben, és reméljük, hogy helyes döntéseket hozunk a jövőre nézve” – mondta Gasly.

 

Új felállással

Az Alpine-nál változás, hogy Esteban Ocon elhagyta a csapatot, a helyére pedig az újonc Jack Doohan érkezett, aki tavaly az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon már teljesítette az első F1-es versenyét. Doohan egyelőre nem tűzött ki maga elé konkrét célokat, megvárná, hogyan muzsikál az A525-ös. „Jövő héten Bahrein kiderül, mit tud az autó. Igyekszem a legtöbbet kihozni az autóból, és ha az autó képes a pontszerző helyezésekre, akkor ott kell lennem. Bármilyen eredményre is képes az autó, el kell érnünk azt” – jelentette ki az ausztrál.

Gasly elmondta, máris megvan közöttük az összhang. „Ismerem Jacket az elmúlt évekből. Láttam a fejlődését az akadémián belül. Nagy segítséget jelentett nekünk az előző években, nagyon keményen dolgozott a színfalak mögött, a szimulátorban. Jól kijövünk a pályán és azon kívül is. Sok bennünk a közös, ami klassz.”

Doohan örül, hogy egy olyan rutinos versenyzőtől tanulhat a kezdőévében, mint Gasly. „Harmadik emberként figyelhettem őt az elmúlt években. Komoly tapasztalata van, futamgyőztes, többszörös dobogós – egy kivételes versenyzője a Forma–1-nek. Nagyszerű csapattárs. Biztosra veszem, hogy sokat tanulhatok tőle az F1-ben” – mondta Doohan.

Borítókép: Jack Doohan és Pierre Gasly (Fotó: Getty Images)

További tartalmak