Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Mick Schumacher: Autótörőnek tartanak, de tévesen bélyegeztek meg az F1-ben

Mick Schumacher: Autótörőnek tartanak, de tévesen bélyegeztek meg az F1-ben

Bild
Mick Schumacher meg van győződve arról, hogy helytállna a mai Forma–1-es mezőnyben. Úgy érzi, sokan megbélyegezték, de végleg még mindig nem tett le az álmáról.

Két éven át dolgozott a Mercedes F1-es tartalékversenyzőjeként Mick Schumacher abban a reményben, hogy a tűz közelében maradva talán esélye nyílik a királykategóriás visszatérésre. Ez idő alatt számos csapat egyszerűen átnézett rajta – köztük maga a Mercedes is, hiszen hiába üresedett meg Lewis Hamilton ülése 2025-re, azt végül a tapasztalatlan, mindössze 18 éves Andrea Kimi Antonellinek adták helyette.

Schumacher a csillagosok mellett hiába kopogtatott a Williams, a Sauber vagy éppen az Alpine ajtaján, végül mindegyik gárda más irányt választott, így a német az előző év végén meghozta a döntését: feladta mercedeses pozícióját, hogy csak és kizárólag jelenlegi csapatára és sorozatára, az Alpine-ra és annak sportautós programjára fókuszálhasson. A WEC-ben második szezonját teljesíti idén.

Úgy tűnhet, Schumacher ezzel végleg feladta az F1-es próbálkozást, ám mint azt a német Bildnek elmondta, résre azért mégis nyitva hagyta maga mögött az ajtót.

„A Forma–1 mindig az életem része marad. Tizenegy éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy ott akarok versenyezni. Továbbra is ez a célom, ez a sorozat jelentette életem álmát. Még rendezetlen számlám van a Forma–1-gyel, és szeretnék még egyszer bizonyítani”

– jelentette ki.

Az idei eltávolodás oka, hogy Schumacher nem akarta többé elaprózni magát és megosztani a figyelmét két sorozat között. „Olyan, mintha a rossz filmben lennék. Tavaly hetente egy-kétszer ültem a repülőgépen, körbeutaztam a világot. Amikor hazatértem, szinte máris pakoltam be a következő utazásra. Most két hetet voltam itthon egyfolytában, és azon gondolkodtam, mit is csináljak.”

Mick Schumacher (Fotó: Alpine)

Schumacher 2021-ben és 2022-ben két szezont teljesített az F1-ben a Haasszal. Második évében több balesetet okozott, ami miatt elveszítette Günther Steiner akkori csapatfőnök bizalmát, aki inkább az akkor már három éve nem versenyző Nico Hülkenberget választotta helyette 2023-ra. Steiner a nyilvánosság előtt rendszeresen kritizálta Schumachert, aki teljesítményben hiába zárkózott aztán fel csapattársára, Kevin Magnussenre az év második felében, elsősorban a vezetői hibáival irányította magára a figyelmet.

„Egy autótörő versenyzőként tekintenek rám”

– állapította meg keserűen Schumacher, aki úgy érzi, bizonyos kritikák rombolták a róla élő képet. „Pedig ezen a tanulási folyamaton keresztül kellett mennem ahhoz, hogy azzá váljak, aki ma vagyok” – tette hozzá.

Schumachernek kétsége sincs afelől, hogy rá tudna cáfolni a róla élő képre, és helytállna a mai F1-es mezőnyben. „Ha megnézem a mai mezőnyt, kétségem sincs afelől, hogy tartani tudnám a lépést. Nem vagyok rosszabb náluk. Szép lenne, ha még egy esélyt kapnék és bizonyíthatnék. Egyszerűen azért, mert úgy érzem, hogy tévesen bélyegeztek meg” – állapította meg.

Borítókép: Mick Schumacher (Fotó: Alpine)

További tartalmak