Mióta a csillagosok bejelentették, hogy olasz juniorjuk veszi át a Ferrarihoz szerződő hétszeres világbajnok helyét, számtalanszor felmerült, hogy Andrea Kimi Antonellinek hatalmas űrt kell majd kitöltenie az F1 történetének egyik legsikeresebb versenyzőjének utódjaként.
Ami a helyettes címkét illeti, azt ő a Forma–1 londoni évnyitója előtt határozottan elutasította, jelezve, nem Lewis Hamilton utódjaként szeretne versenyezni, hanem új fejezetet akar nyitni és saját történetét szeretné írni a királykategóriában, ahol korábbi eredményei és a Mercedes támogatása miatt komoly várakozás előzi meg debütálását.
„Helytelennek tartom azt a kijelentést, hogy én vagyok Hamilton helyettese” – jelentette ki a 18 éves versenyző. „Ő páratlan eredményeket ért el ebben a sportágban. Ami engem illet, úgy érzem, én csak a Mercedes következő versenyzője vagyok. A saját történetemet szeretném írni.”

Antonelli kapcsán többször felmerült, komoly kihívásoknak kell megfelelnie, hiszen tizenévesként, kevés rutinnal egy élcsapatban mutatkozik be úgy, hogy hatalmas az érdeklődés iránta csapattársa pedig egy tehetségét már többször bizonyító futamgyőztes, George Russell. A fiatal olasz ennek kapcsán megjegyezte, a kihívás mellett ezzel a szereppel „komoly lehetőség” is jár.
„Komoly felelősség, hogy a Mercedesnél versenyezhetek, hiszen teljesen egyértelmű, hogy az egyik csúcscsapatról van szó. De ugyanakkor ez most egy hatalmas lehetőség is számomra. Kiváltság, hogy itt lehetek, és igyekszem a legjobbat kihozni ebből a lehetőségből” – emelte ki.
Russell a sajtótájékoztatón megjegyezte, bár csapattársa újonc, biztosra veszi, hogy hamar megtalálja a tempóját és együtt jó eredményeket hoznak majd a Mercedesnek. „Kimi egy szupergyors versenyző, és rendkívül motivált. Az első szezonban természetesen mindenkinek sokat kell tanulnia, de biztosra veszem, hogy jó szezonunk lesz együtt” – mondta.
