Komoly veszekedéssel zárta a 2024-es idényt Max Verstappen és George Russell. Katarban az időmérő után mindkettejüket beidézte az FIA, majd egy 1 rajthelyes büntetéssel sújtotta a címvédőt, mert egy bemelegítő körön útját állta ellenfelének. A büntetés haszonélvezője végül a mercedeses lett, hiszen ezzel az ölébe hullt a pole pozíció.
Verstappen a történtek után kétszínűséggel, képmutatással és hazudozással vádolta meg Russellt, mondván, a bírók előtt mindent megtett a büntetéséért, miközben a nyilvánosság előtt a jó szerepében próbált tetszelegni. Russell eközben arról beszélt, hogy Verstappen megfenyegette, a falba küldi őt a versenyen, majd minden korábbi sportszerűtlennek ítélt esetét a szemére hányta a hollandnak.
Az F1 keddi évnyitó eseményét felvezető sajtótájékoztatón Russellt megkérdezték, hányadán állnak jelenleg a négyszeres világbajnokkal. „Nem beszéltünk, és nincsenek aggályaim vele vagy a vezetési módjával kapcsolatban. Ez tavaly volt, én magamra figyelek” – jelentette ki a brit.

Elismerte, a múlt évi veszekedés kicsit nagyobbra duzzadt, mint kellett volna. Ugyanakkor jelezte, ezt a témát ő már lezárta Verstappennel.
„Tavaly év végén úgy éreztem, ez kicsúszott a kezünk közül, és egyértelművé tettem, hogy ezt nem fogom elfogadni. De ma már 2025-öt írunk, és én a feladatomra összpontosítok, ami a győzelem.”
Russell jelezte, nem fog másképp küzdeni a Red Bull-ossal a múlt évi nézeteltérésük vagy a frusztráltsága miatt. „Nem fogok változtatni a szemléletmódomon, sem ellene, sem más versenyzők ellen. A cél ugyanaz, és majd meglátjuk, mi lesz Melbourne-ben” – hangsúlyozta.