Mielőtt nagy show-műsorral hivatalosan megnyitotta volna az új idényét a Forma–1, a 10 csapat képviselői tárgyalóasztalhoz ültek az FIA és az F1 vezetőivel, hogy az idei és a következő évi szabályváltoztatások lehetőségéről egyeztessenek. Az F1-bizottság londoni ülésén több javaslatot és korábban már beharangozott változtatást is elfogadtak, de tárgyaltak egy újításról is.
Az FIA az ülésről kiadott közleményben megerősítette, a csapatokkal egy új, kimondottan a Monacói Nagydíjra tervezett szabályozást terveznek bevezetni, melynek még dolgoznak a véglegesítésén. Cél, hogy feldobják a gyakran egyhangú, eseménytelen vonatozásból álló versenyt.
„Azzal a céllal, hogy jobb legyen a versenyzés a Monacói Nagydíjon, a bizottság Monaco-specifikus szabályjavaslatokról egyeztetett. A bizottság megállapodott a boxkiállások számának növeléséről. Ezeket a javaslatokat a Sporttanácsadói Bizottság (a csapatok sportigazgatóinak csoportja, a szerk.) tovább fogja tárgyalni a következő hetekben”
– írta az FIA.
Monacóban emberemlékezet óta problémát jelent, hogy a szűk utcák és a lassú kanyarok miatt szinte lehetetlen előzni a versenyeken. Ez a probléma az F1-es autók 2017-es kiszélesítésével csak súlyosbodott. Az autók jelenlegi dimenzióival a pálya nagy részén már annyi elegendő az előzés ellehetetlenítéséhez, hogy a versenyző egy megadott távolságot tart a pálya mindkét szélétől, mivel így nem marad egy autónyi hely egyik oldalon sem.

További nehezítő tényező, hogy a mai gumik nem késztetik többszöri cserére a mezőnyt. Még ha nagy is a tempóromlás egy szetten, ez az előzés szempontjából kisebb probléma, mint egy plusz kerékcserével időt és pozíciót veszíteni, amit aztán nem lehet korrigálni.
A hercegség pályájának vonalvezetését módosítani helyhiány és logisztikai problémák miatt nemigen lehet a belátható jövőn belül, ezért merült fel, hogy kötelezővé teszik az egynél több kerékcserét, hogy legalább stratégiai harcra lehetőség nyíljon.
A külön Monaco-szabályok bevezetésének ötlete évek óta téma az F1-ben, korábban többek között Lewis Hamilton is javasolta az alternatív lebonyolítási módokat.

Szigorodó szárnyszabályok, eltörölt váltólimit
Az F1-bizottság a keddi ülésén döntéseket is hozott. Jóváhagyták például, hogy a hátsó szárnyak esetében már az év első versenyétől, az első szárnyak esetében pedig a 9. hétvégétől, a Spanyol Nagydíjtól szigorítanak a statikus rugalmassági teszteken. A gyakorlatban nem a tesztelés módja változik, hanem a még elfogadható rugalmasság mértéke: a első szárnyaknál a lap belső oldalán 1, a széleken 5 milliméterrel csökkentik az engedélyezett elhajlási limitet.
Ugyancsak jóváhagyták a speciális hűtőberendezések használatát, melyeket az FIA akkor ír majd elő, amikor a külső hőmérséklet átlép az előre meghatározott kritikus értéket. Amikor a hűtőrendszert használják, az autók minimumtömegét növelik.
Az FIA bejelentette, hogy 2025-től kivezetik az egy évben használható váltók számának korlátozását. Magyarázatuk szerint a váltók már vannak annyira megbízhatóak, hogy a korlátozás elavulttá vált.
A szövetség pontosított pár szabályon a versenyek és a sprintfutamok rajtprocedúrájával kapcsolatban. A megszakított rajtoknál történt változás, aminek szükségességére többek között a múlt évi Sao Pauló-i Nagydíjon látott kavarodás irányította rá a figyelmet.