Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Verstappen: A Red Bull a második családom, itt önmagam lehetek

Verstappen: A Red Bull a második családom, itt önmagam lehetek

Red Bull
Egyelőre csak az autója versenyképességétől független célt tűz ki maga elé Max Verstappen 2025-re, de reméli, a Red Bull tanult 2024-ből.

A Forma–1-ben a 11., a Red Bull csapatával a 10. szezonját kezdi idén Max Verstappen. Miközben 2015-ben sorozat történetének legfiatalabb debütálójaként érkezett, ma már a rutinosabb versenyzők közé tartozik, és a négy világbajnoki címével az egyik legsikeresebbnek számít.

Célját 2025-ben a zsinórban ötödik bajnoki cím jelenti, amivel beállíthatná Michael Schumacher 2000 és 2004 közötti sorozatgyőztes rekordját. Az előző év alapján viszont kérdéses, hogy a Red Bull képes lesz-e egy címvédésre alkalmas autóval előrukkolni azok után, hogy 2024 nagyobb részében inkább csak üldözői voltak a versenyeken a McLarennek és a Ferrarinak.

„Az volt benne a szép, hogy az F1-ben nyert bajnokságaim közül mindegyik más volt” – reflektált a tavalyi évére Verstappen a Red Bullnak adott interjúban.

„A tavalyi kihívást jelentett. Nagyszerűen kezdtük az évet, de aztán volt egy nehéz időszakunk. Az év végén eléggé hullámzóak voltunk, hogy úgy mondjam. De ez is megesik a Forma–1-ben. A lényeg, hogy sikerült-e tanulnunk belőle. A tavalyi tanulságok alapján idén remélhetőleg jobb munkát végezhetünk.”

Ami a 11. F1-es évét illeti, elmondta: „Elég régóta vagyok már a Forma–1-ben, a tizenegyedik szezonomat kezdem, ami őrületes. Már most is úgy érzem, hogy jó régóta itt vagyok. Kíváncsian várom, mi vár rám.”

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

A Red Bull a házon belüli viszonyok szempontjából is viharos éven van túl. A Christian Horner személye körül kialakult tavalyi perpatvar kapcsán felmerült, talán Verstappen sem tölti ki a 2028-ig szóló szerződését. Időközben rendezték soraikat, ám a holland maradása leginkább a csapat következő két évben nyújtott teljesítményétől függhet. A címvédő most mindenesetre egyértelművé tette, hogy szeret a Red Bullnál lenni, és különleges csapatnak tartja magukat.

„Számomra abban különbözik a többi csapattól, hogy én egyszerűen önmagam lehetek. Nagyon fontos, hogy egy csapaton belül önmagad lehess. Természetesen úgy, hogy már ilyen régóta a csapat tagja vagyok, a második családomnak is érzem őket. És emellett úgy tűnik, hogy a többi csapathoz képest mi jobban szórakozunk egy kicsit. Ez is nagyon fontos”

– állapította meg.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

A szezon kapcsán az autója versenyképessége körüli kérdőjelek miatt Verstappen egyelőre csak egyéni célokat mert kitűzni. Azok nem változtak az előző évekhez képest. „Mindig törekszem a kiegyensúlyozottságra, a hibák elkerülésére, amik nyilván kéz a kézben járnak. Az ember egyszerűen próbál mindig fejlődni. Minden egyes évben. Ez nem függ az autótól, csak a versenyzőtől: mindig próbálsz egy kicsivel jobb lenni” – jelentette ki, majd hozzátette:

„A pályafutásom ezen szakaszában az elérhető fejlődés már kisebb, mint amikor tizennyolc éves voltam, de minden évvel szeretnék egy kicsivel jobb lenni.”

Verstappen elmondta, a két „hazai” versenyét várja a leginkább az idényben. „A legizgalmasabb számomra mindig Spa és Zandvoort. Két nagyszerű pályáról van szó. Spa a kedvenc pályám, Zandvoort pedig a hazai pályám, szép emlékekkel az ottani versenyekről. Ez a kettő nagy csúcspontja az évnek, a vezetési élmény miatt, de a szurkolói élmény miatt is.”

Bármilyen eredményt is hoz az idei év, Verstappen számára garantáltan emlékezetes lesz 2025, hiszen párjával, Kelly Piquet-vel az első gyermeküket várják. Vannak, akik szerint az apaság megváltoztatja a versenyzőket, ám ő ezt másképp látja. „Remélem, hogy nem sok minden fog változni a vezetés terén. Nem kéne. Mindenképpen nagyon izgalmas. Nagyon nehéz ezt szavakba öntenem mindaddig, míg a baba nem születik meg. De mindenképpen nagyon várom már, és nagyon várom az egész év élményét is” – bocsátotta előre a négyszeres világbajnok.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

További tartalmak